Greta Louissa Gustafsson 1905. szeptember 18-án született Stockholmban, egy háromgyermekes család legkisebb gyermekeként. 14 éves volt, mikor édesapja meghalt, így testvéreivel együtt neki is dolgoznia kellett. Egy áruházban kapott kisegítői állást, ahol felfigyeltek külsejére és hamarosan katalógusokban, reklámokban tűnt fel. Itt figyelt fel rá egy svéd rendező, akinek köszönhetően megkapta első filmszerepét a Pete the Tramp című moziban. 1922-től tanult színészetet, ahol felfigyelt rá Mauritz Stiller, az intézmény igazgatója. Együtt találták ki a Garbo művésznevet is, állítólag Bethlen Gábor fejedelem után.
1925-ben a Metro-Goldwyn-Meyer Hollywoodba hívta Stillert, aki Garbót is vitte magával. Már rögtön első, hangos filmben játszott főszerepéért, az Anna Christie-ért Oscar-díjra jelölték. Karrierje során összesen háromszor kapott nominációt, ám mindegyik alkalommal üres kézzel távozott. Végül 1954-ben egy életműdíjjal pótolta az Amerikai Filmakadémia a hiányosságot. Rövid karrierje során általában főként tragikus sorsú karaktereket játszott. A címszerepben láthattuk az Anna Kareninában, a Mata Hariban, a Camille-ban és a Krisztina királynőben is. A Grand Hotel című, Oscar-díjas drámában egy orosz baleriánt játszott Joan Crawford és Lionel Barrymore oldalán. Ebben a filmben hangzott el karakterének híres mondata, amit gyakran tulajdonítanak Garbó hitvallásának is: "Egyedül akarok lenni. Csak egyedül akarok lenni." A Ninocskával nyitott a komédiák felé is, de karrierje szempontjából ez hibás lépésnek bizonyult. Utolsó filmje a várakozásokat alulmúló Kétarcú nő című vígjáték volt 1941-ben. George Cukor rendező szerint Garbo meg sem próbált talpra állni a kudarc után és inkább visszavonult, minthogy helyreállítsa karrierjét.
Összesen 28 filmszerepet tudhatott maga mögött, amikor 35 évesen maga mögött hagyta a színészetet. Élete során többször felajánlották neki a visszatérés lehetőségét, ám ő ragaszkodott a nyilvánosság nélküli életmódhoz. A zárkózottság a Hollywoodban töltött évek alatt is jellemző volt rá: csak egy nagyon szűk baráti kört engedett közel magához. Interjúkat alig adott (összesen 14-et karrierje során), kerülte a premiereket, díjátadókat, rajongói levelekre nem válaszolt és megtagadta az autogram kéréseket is. Az általa megvetett média így egy idő után a ?Svéd Szfinx? gúnynévvel illette. Ezért is magánéletéről sok a találgatás: egyes életrajzírók szerint nőkkel és férfiakkal is folytatott viszonyt, valamint élete végéig mániás depresszióval küzdött. Ő maga így fogalmazott egy levélben: ?Az egyik pillanatban boldog vagyok, a másikban pedig úgy érzem, semmim sincsen.?
1990. április 15-én, 84 évesen vesztette életét, tüdőgyulladás következtében.
