Magyarországon most először árverez majd el az Antikvárium.hu egy jelentős üvegműtárgy-gyűjteményt.

Tiffanytól Muránóig

A gyűjtemény leghíresebb – és az árverés legmagasabb kikiáltási árról induló – darabja egy híres Favrile-váza, de legalább annyira ismertek a muránói üvegek is. 

A Velencéhez és a lagúnákhoz szorosan kötődő Muránó története 1291-ben kezdődött, amikor a még főként faépületekből álló Velencében az állandó tűzveszély miatt sok üveggyártó a telephelyét a Velence partjainál fekvő kis szigetre helyezte át. Velence és Muránó az üveggyártás a rómaiak óta meglévő hagyományra építkezett, a muránói üvegművészek és céhek pedig a több évszázadon át tartó monopóliumuk nyomán váltak híressé.

Muránói scavo üveg

A scavo bevonat a régészeti maradványokra próbált reagálni, hasonlítani: a még forró üvegre sókat és oxidálószereket szórtak, így a felületük rusztikusan durva tapintású lett. Az árverésre kerülő váza is a régi római üvegek hangulatát idézi, kézzel fújva készült a velencei üvegmanufaktúrában. Készítésének ideje a 20. század első felére tehető. 

Millefiori

A millefiori olaszul ezer virágot jelent – tehát rendkívül színes, virágszerű mintázat jellemzi. Előállításakor először egy köteg vékony, különböző színű üvegrudat hevítenek, amíg összeolvadnak, majd a köteget vékonyra húzzák, lehűtik és keresztmetszetben felszeletelik. Így keletkeznek azok a kis virágmintázatú korongok, amelyeket aztán melegen fújt üvegtárgyakra helyeznek. Az eredmény egy olyan ragyogóan színes és fakulásálló, muránói üvegváza, amilyen a hagyatékban és az árverésen is szerepel: kézzel fújt és formázott, a felső részén erősen szélesedő, különlegessége pedig a sűrű, színes virágdíszítés. Valamikor a 20. század második felében készült.

Muránói pop art

Muránóban követték a kordivatot, így készült a kézzel fújt és formázott, egyedi, nagyméretű váza is többrétegű üvegből. A pop artos színhatása (piros alapon fehér foltok) és a csavarodó, extrém forma együttesen teszi különlegessé és izgalmassá ezt a dísztárgyat.

Carlo Moretti

A fénykor egyik nagy tervezője Carlo Moretti, aki 1958-ban alapította meg saját cégét, majd ehhez később testvére, Giovanni is csatlakozott. Carlo Moretti színes, márványmintás mintákat készített, később számos matt felületű, Satinato márkanéven befutott vázát és tálat. A cég a mai napig aktív, a most árverésre kerülő, 1970-ben készült vázáját az Opaline Firenze Studió gyártotta. A pop art színösszeállítása mellé kiváló minőségű olasz opál üveg társul.

Dino Martens

Az 1894-ben Velencében született Dino Martens előbb festészetet és formatervezést tanult Rómában, majd visszatért szülővárosába, ahol képeit 1924 és 1930 között a Velencei Biennálén is kiállították. Hibátlan állapotú, becsülhetően legalább hetvenéves muránói üvegvázája igen ritka, nemzetközi szinten is gyűjtői ritkaság.

A szürke alapszín különösen kiemeli a fehér hópelyhekre emlékeztető mintázatot. A 20. századi muránói üvegdizájn világában Dino Martens jelentette a találékonyságot és kísérletezést.

Nyitókép: Muranói mezza filigrana készlet