Már hagyomány, hogy a Szolnokon rendezendő filmfesztiválokhoz ? páros években képzőművészeti, páratlanban tudományos tematikájúak ? kapcsolódóan szignálfilmpályázatot is kiírnak a szervezők. A 2017-ben már kilencedik alkalommal sorra kerülő Nemzetközi Tudományos Filmfesztivált beharangozó és népszerűsítő, 25-30 másodperces kisfilmekkel bármely magyarországi, filmes képzésben részt vevő egyetemi vagy főiskolai hallgató pályázhatott.

 

A szignálfilmpályázatot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatja részben a nyertesek között szétosztható 300 ezer forinttal, részben a kisfilmek széles körű nyilvánosságának biztosításával. Mint Demeter István, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztivált szervező szolnoki TISZApART Mozi ügyvezetője elmondta: a Médiatanács ebben az évben is műsoridőt biztosít a díjazott filmeknek, így az október 12-én kezdődő fesztivál előtti hetekben az RTL Klubon és a TV2-n is többször láthatóak lesznek a szignálfilmek.

 

A beérkezett pályaművekről idén Kiss Melinda, M. Tóth Éva és Ulrich Gábor, a Metropolitan Egyetem tanárai, neves, animációs filmes szakemberek döntöttek. A legjobbnak Szikszai Tia Gizella, Graur Dóra és Csánki Zsófia pályamunkáit ítélték, amelyek már megtekinthetőek a fesztivál honlapján.

 

A filmek megtekinthetők ITT!