Egymásban való hit

Egyéb


cfeszt2018002_600x265.png
Fotó: fnc.hu

Idén 250 éves az európai cirkuszművészet: 2018. január 8-án Magyarországon nyílik meg az európai cirkuszművészet negyedévezredes ünnepe, a modern kori cirkusz megszületésének 250. jubileumi éve. Egész Európa egy éven keresztül ünnepel majd, és a nyitóünnepségre a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, a Fővárosi Nagycirkuszban kerül sor! Az évforduló alkalmából a január 8. és 14. között tartó cirkuszfesztivál a korábbiakhoz képest bővebb műsorkínálattal, a klasszikus cirkuszfesztivál programjai mellett jelentős kortárs cirkuszművészeti előadásokkal, több helyszínen is várja a közönséget. A cirkuszfesztiválok történetében egyedülálló módon jelenik meg a klasszikus és a kortárs cirkuszművészet egy helyen. A nagyszabású nemzetközi seregszemle hét napja alatt a versenyprogram mellett számos kísérőrendezvényt terveznek: filmvetítések, szakmai konferenciák, cirkuszpedagógiai programok, kiállítások kínálnak feledhetetlen cirkuszi élményt a jubileum alkalmából.


1richterf_600x399.png
Richter FlóriánFotó: fnc.hu

 

Csakis a generációkon keresztül örökölt, az emberi teljesítőképesség határtalanságában rendületlenül hívő, emberfeletti akarat tudta évszázadokon keresztül életben tartani és frissnek, aktuálisnak megőrizni a cirkuszművészetet. Huszonkét évvel ezelőtt egy szakembergárda döntése, akarata és töretlen bizodalma a műfajban indította el a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Kalapot emelve állunk az elődök előtt, megköszönve minden korábbi vezető, cirkuszigazgató, artista és valamennyi cirkuszművészetért elkötelezett támogató munkáját. ?Csak a múlt tisztelete és elődeink érdemeinek megőrzése segíthet minket ahhoz, hogy megújítsuk, újraértelmezzük, korunkhoz frissítsük ezt a csodát, amelyet cirkuszművészetnek nevezünk? ? mondta el Fekete Péter, kiemelve: ?egymásban való hit, bizalom és felelősség ? e szavakkal jellemezhető legjobban a cirkuszművészet. És mi ennek a művészetnek a jövője? A tudás átadása?, amely alapvetően meghatározza ennek a különleges világnak a mindennapjait. És talán épp ?ez a legnagyobb értéke a cirkuszművészetnek: hogy a tudás apáról fiúra, generációról generációra száll?.

 

A legjobb cirkuszművészeti produkciók a világ minden tájáról!

Két esztendővel ezelőtt Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója, valamint a Beijing Akrobataiskola művészeti igazgatója a XI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál zsűrijében ülve tett egy ígéretet: 2018-ra egy soha nem látott világszámot hoz létre csapatával, ha azt bemutathatják a következő cirkuszfesztiválon, Budapesten. Eljött a cirkuszfesztivál ideje, és a világszám is elkészült: a Chinese National Acrobatic Troupe (Kínai Nemzeti Akrobatacsoport) előadásában egy különleges lótuszvirágzásnak lehetünk szemtanúi. A hagyományos esernyő-zsonglőröktől eltérően ebben a műsorszámban a harmonikus kínai kultúra gyökereiből bontakozik ki az elegáns emberlótusz pulzáló mozgásán keresztül a zsonglőrtudomány új dimenziója ? árulta el a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, majd hozzáfűzte: a széles körben ismert Nomuna ? Mongol Nomádok csapata is bemutatkozik a seregszemlén. De fellép még a Without socks társulata is, akik a bohócmesterség tradícióira támaszkodva építik fel újszerű, friss és nem utolsósorban rendkívüli humorral átszőtt performanszaikat.

 

Emellett a cirkuszfesztivál versenyprogramjának fellépői között köszönthetjük még a Duo Cardiot Mexikóból, Agustín Viglione-t buborékszámával Argentínából, a Las Bellas Chicas csapatát kínai rúdszámával Kubából, Andrejs Fjodorvs kutya- és galambszámával Lettországból, a Duo Solyst handstand számával Kubából, a Hametov Family-t gurtniszámával Üzbegisztánból, a Nova Africa csapatát hand voltige számával Etiópiából, Alex Bobylev bohócot Oroszországból, Brayan Gambit handstand számával Franciaországból, a Kalashnikov Brotherst diabolo számával Ukrajnából, Konstantin Gvozdetskiyt orosz rúdszámával Oroszországból, a Duo Feelinget gurtniszámával Ukrajnából, Stanislav Vysotskyi zsonglőrt szintén Ukrajnából, a Los Bazan csapatát handstand számával Olaszországból, valamint Vodianik Yaroslavnát levegőszámával Oroszországból. A visegrádi négyek országaiból két műsorszám is helyet kap a seregszemlén: a Duo Supka zsonglőrduó Csehországból, valamint a lengyel illuzionista, Rafał Walusz is, aki a világhírű magyar bűvész, Rodolfo hatására választotta hivatásának az illúzió művészetét.

 

Graeser József ?Dodi?, a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője a sajtótájékoztatón az előadások kapcsán elmondta: a technika és az emberi összhang, a múlt, a jelen és a jövő fonódik bennük össze. Fekete Péter pedig bejelentette: ?nagy boldogság számára, hogy az idei cirkuszfesztivál háziasszonya, műsorvezetője Ungár Anikó bűvész, előadóművész lesz?. A művésznő meghatottan kapcsolódott be a beszélgetésbe és elmesélte, különösen sokat jelent számára ez a felkérés, mivel a cirkusz gyermekkora óta kiemelt helyet foglal el az életében és a szívében.

 

A verseny január 9-én kezdődik: az A program műsorszámait január 9-én és 13-án láthatja a közönség összesen három előadáson, a B programot pedig január 10-én és 11-én, szintén három időpontban. A versenyprogram január 14-én este az ünnepi díjátadó gálaműsorral zárul, ahol kiosztják az első három díjat, valamint a különdíjakat.

 

Három zsűri is értékeli a versenyprogramban látható produkciókat!

Fekete Péter elmondta, a nemzetközi szakmai zsűri tagjai között olyan ismert és elismert személyeket köszönthetünk, mint Eugene Chaplin (Svájc), a zsűri elnöke, a Vevey Comedy Festival elnöke, a kanadai Vaudreuil-Dorion Nemzetközi Cirkuszfesztivál tanácsadója; Fabrice Becker (Kanada), a Cirque du Soleil produkciós igazgatója; Paul Bernhard (Ausztria), a Roncalli Cirkusz igazgatója; Laszlo Endresz (Nagy-Britannia), a Blackpool Tower Circus igazgatója és producere; Elisa van der Meiden (Németország), a Stardust BV Presentatrice casting directora; Lyudmila Schevchenko (Ukrajna), a kijevi Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója, valamint Sun Lili (Kína), a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója, a Beijing Akrobataiskola művészeti igazgatója. Mellettük a Magyar Cirkuszigazgatók zsűrije, valamint a Közép-európai Cirkuszművészeti Szövetség (CECA) artistaművészekből álló zsűrije is oszt díjakat, továbbá több mint 20 ország 30 cirkuszigazgatója is Budapestre érkezik.

 

Fekete Péter a fesztivál üzenetéről beszélve elmondta: Philip Astley egykori brit katona 1768-ban Londonban nyitotta meg az első, modern kori cirkuszként számon tartott amfiteátrumot, melynek mintájára később tizennyolc állandó cirkuszt hozott létre Európa-szerte. Astley híres lovas produkcióját a fesztivál nyitó produkciójában az Aranybohóc-díjas Richter Flórián és fia, Kevin idézi fel, de a cirkuszművészet jövőjét is megjelenítik, méghozzá a a Rippel fivérek előadása segítségével.

 

A seregszemléhez számos kísérőprogram kapcsolódik!

Ezek egyike a cirkuszművészet történetét bemutató kiállítás, amelyet január 8-án délután Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős európai uniós biztos nyit meg ? jelentette be Fekete Péter, majd azt is elmondta: a 250 év Cirkusz, 250 méter cirkuszművészet című tárlat 250 tablón idézi fel Európa cirkusztörténetét a nagycirkusz épülete előtt felállított sátorban. A tablók időrendi sorrendben követik egymást és egy-egy emlékezetes pillanatra fókuszálnak majd. A bemutató központi eleme egy 13 méter átmérőjű manézs lesz a benne helyet foglaló öt méter magas lószoborral, amelyet egy csősátor ölel majd körbe. A nézők ezen keresztül haladva juthatnak majd be a cirkusz épületébe. A kiállítás megnyitója után A modern cirkusz atyja című film premierjét tartják a cirkusz épületben. A dokumentumfilm az 1916-ban született és 100 éves korában, 2016-ban elhunyt, Tihany művésznéven ismert Czeisler Ferenc cirkuszművésznek állít emléket ? mondta el Fekete Péter, majd e szavakkal zárta beszédét: ?ez a film is arra a fontos üzenetre mutat rá, hogy jövőt építeni csak a múlt tiszteletével lehet. És mi ezt is tesszük.?

 

Kultúra.hu