A PesText programja idén is bővelkedik nemzetközileg ismert nevekben, az orosz származású Vlagyimir Szorokintól – aki a kortárs orosz irodalom egyik legjelentősebb alkotója – Max Porteren át – aki 2016-ban A bánat egy tollas állat című regényével vált híressé – Marie Aubert-ig, aki pedig a norvég írókat képviseli majd a fesztiválon. Ám összművészeti tevékenysége és hírneve révén még közülük is kiemelkedik

Sigurjón Birgir Sigurðsson, művésznevén Sjón, a szürrealista költészet és regényirodalom nagyágyúja.

Amikor szeptember 30-án fellép, az a PesText egyik fénypontja lesz. Érkezését beharangozandó igazi rocksztárként hivatkoznak rá – ez a kifejezés a legtöbb irodalmi személyiség esetében túlzás lenne, ám rá valóban nehéz volna jobb jelzőt találni. Költői és írói tevékenységén túlmenően dolgozott már együtt Lars von Trierrel, és Robert Eggers idén a mozikba került, Az Északi című filmjének társ-forgatókönyvírója volt. Rocksztári minőségét már az 1980-as években megalapozta, egyedi szereplője az izlandi könnyűzenei életnek. Tinédzserkorában Björkkel alapított kétszemélyes zenekart Rocka Rocka Drum néven, és a későbbiekben is többször működtek együtt,

rengeteg Björk-dal szövegét köszönhetjük neki.

A szeptember végi esemény bemelegítéseként a zene is központi szerepet kapott a versek mellett. A nagy látogatás „előestéjén”, az Egy pár hangnyi Sjón című koncerten Sjón dalszerzői énje került előtérbe, műveiből Gyémánt Bálint és Harcsa Veronika duója adott ízelítőt. Az alkotó karrierjéről, főbb műveiről Benedek Márton újságíró beszélt. Az estet Antal Nikolett vezette.

Az eseményt szeptember 15-én, a Három Holló pincehelyiségében tartották. Aznap valódi izlandi időjárás vonult végig az országon, ám a cudar idő ellenére szép számú hallgatóság gyűlt össze az alagsorban. A helyválasztás tökéletes volt: a Három Holló terme elég családias ahhoz, hogy akár kerekasztal-beszélgetést vagy felolvasóestet tartsanak benne, a hangosítás és a tér akusztikája pedig akár egy kamarazenekari előadást is elbírna.

Az estét a zenészek kezdték Björk Jóga című dalának feldolgozásával. Letaglózó előadásmódjukkal méltó alaphangot adtak az életműben való elmerüléshez. A beszélgetés során Antal Nikolett felváltva kérdezte Benedek Mártont és a zenészeket az irodalmi vonatkozásokról, az izlandi kultúrához és az est főszereplőjéhez, Sjónhoz való kötődésükről. Viszonylag hamar kiderült, hogy a zenészek Björk munkássága által kapcsolódnak a témához. Bálintot meglepte, hogy

az 1980-as évek globális zeneiparában egy ilyen, zene és szöveg szempontjából egyaránt összetett produkció világhírnévre tehetett szert.

Ezt a felismerést aztán aláhúzta a duó előadása. Ebben segítségükre volt, hogy Gerevich András költő versként tekintett a dalszövegekre. Fordításait a dalok felcsendülése előtt Harcsa Veronika olvasta fel. Ezzel a mozzanattal meglepő intimitást sikerült kölcsönözni a Björk-szerzeményeknek, közel hozva a közönséghez Sjón egyedien elrugaszkodott költői világát. Ez leginkább Gerevich fordítói teljesítményét dicséri, aki sajnos nem volt jelen a beszélgetésen. Pedig érdekes lett volna meghallgatni néhány műhelytitkot a fordítói folyamatról.

Az este folyamán megtudhattuk, hogy Sjón nem épp a könnyű olvashatóságáról híres. Egyrészt azért, mert

erősen kapcsolódik az izlandi népi kultúra szövevényes motívumaihoz, ezzel együtt a természeti képekhez.

„Egész tinédzserkorát a régi izlandi sagák olvasásával töltötte, sokáig ez a mitikus környezet alkotta az ő irodalmi valóságát. Viszont mikor belecsöppent a modern irodalomba, nagyon hamar magába szippantott minden hatást, de főleg a francia szürrealisták alkotásait. Ez aztán az első kötetén is meglátszik, amit mindössze 16 éves korában adott ki” – mesélte Benedek Márton.

Az író életművének másik, kihívást rejtő vonása az, hogy

regényei az idő előrehaladtával egyre komplexebbek lettek, és egyre inkább eltávolodtak a történetmesélés klasszikus hagyományától.

Ezzel kapcsolatban Mártontól megtudhattuk, hogy a CoDex 1962, a legutóbbi Sjón-regény, amelyet magyarra lefordítottak, nem a legjobb választás, ha az író munkásságával akarunk ismerkedni. Ajánlása szerint ha valaki olvasóbarát kötetet keres, a korábban magyarul is megjelent A macskaróka vagy A cethal gyomrában című regényekkel nem fog mellélőni – noha a merész képzettársítások, a furcsa karakterek és az izlandi mondakör motívumai elől ezekben a kötetekben sincs menekvés.

Egy rövid bekezdés erejéig még vissza kell térnünk az est zenei összetevőjéhez. Elég nehéz megállni, hogy ne oldalakon keresztül Gyémánt Bálint és Harcsa Veronika duójáról áradozzunk, az ő Björk-összeállításuk ugyanis minden várakozást felülmúlt. A zenei performansz tökéletesen illeszkedett a programhoz, a magyarra fordított szövegek erősítették az irodalmiest-jelleget, és ezzel hatásos felvezetést is adtak a daloknak. A zenészek elhivatottságát jól példázza, hogy Gyémánt Bálint elmondása szerint

volt olyan szerzemény, amelynek kottázásához kutatómunkát kellett folytatnia.

Egy nagyzenekarral előadott dal hangszeres részét pedig akusztikus gitárra kellett átültetnie és előadhatóvá faragnia. Az eredményt hallva teljesen megérte ezt a munkát az előadásba fektetni. Bízom benne, hogy feldolgozásaik esetleg egész estés műsorrá kiegészítve máshol és máskor is hallhatók lesznek.

Ennél az eseménynél jobb beharangozót el sem tudnánk elképzelni Sjón magyarországi látogatásához. Talán még új olvasókat is sikerült megnyerni az író számára.

Fotó: Kultúra.hu/Beliczay László