Honnan az elnevezésetek? Miért éppen a Margitszigetet választottátok a zenekar nevéül?

A zenekar másik két tagja, Bálint és Kristóf budapestiek. Bálint egyébként nagyon közel is lakik a Margitszigethez, sokat járt arra és számos élmény köti a helyhez, a nagy séták, az első focizás, majd az első randi. Innen jött az ötlet, hogy angolosan nevezzük el a zenekart Margaret Island-nek. A zenei stílusunkhoz is nagyon közel áll az, hogy természeti képekkel aposztrofáljuk magunkat, nagyon szeretjük a természetet.

Ezek szerint személyes kötődésetek is van a helyszínhez.

Most is sokat vagyunk ott, mert utca zenélni is szoktunk a szigeten. Az egyik barátom szerint akár oda is költözhetnénk, hiszen még kikapcsolódni is odajárunk.

Mióta utcazenéltek?

Már a kezdetektől fogva, legelőször nálunk, Fonyódon, a Balaton-parton utcazenéltünk. Nagyon élvezzük, de sokkal jobban izgulunk, mint egy-egy nagyobb koncert előtt, mert ebben a helyzetben azonnal látható az emberek reakciója, hogy tetszik-e nekik. Ez pedig izgalommal tölt el bennünket, úgyhogy azt hiszem, az utcazenélés örökre meg fog maradni számunkra. Ki is találtuk, hogy amikor vidékre megyünk játszani és van idő, akkor a rendes koncert előtt még elmegyünk egyet utca zenélni, hogy ne csak futólag lássuk a várost, hanem egy kicsit jobban is asszimilálódjunk.

Milyen tapasztalataitok vannak, hogy fogadják az emberek?

Eddig csak pozitív élményekről tudok beszámolni, szerintem sokkal ember közelibb, mintha valaki egy nagy színpadon lép fel, jó kimenni az emberek közé, így face to face. Volt rá precedens, hogy egy aluljáróban utcazenéltünk, és odajött hozzánk egy külföldi férfi, ? egyébként nem szoktunk ezért pénzt kérni és kitenni a kalapot ? és azt mondta, ha átadjuk neki a gitárt, nagyon szívesen beállna közénk. Ez egy nagyon jó élmény volt számunkra, hogy így megragadta a gitárt, és meg kell hagyni, elég jól játszott rajta. Mindig ér minket valamilyen váratlan esemény, ami feldob. És úgy gondolom, még jobb érzés, ha a járókelőket is bele tudjuk vonni a produkcióba. Úgy látom, azért a magyar emberek félénkebbek. A külföldiek jobban oda mernek jönni. A magyarok szeretnek inkább a háttérben maradni, de azért ott vannak és nézik, és utána szoktak levelet írni, hogy mennyire jó volt. Ezt a gátlást próbáljuk levetkőztetni, hogy merjenek odajönni hozzánk beszélgetni, akár mondják el, hogy mi történt velük aznap. Abszolút nyitottak vagyunk az emberek irányába.

Hogyan próbáljátok meg leküzdeni az ilyen gátlásokat?

Erre találtuk ki a papírhajózást. Nagyon sokat hajtogattunk már, és az egyik klipünkben is hajókon szerepelnek a szövegek. Sőt, igazából azért találtuk ki, hogy valami konkrétabb kontaktot adjunk az emberek kezébe, hogy legyen miért odajönni, legyen mit aláírni, legyen mire szívecskét írni, vagy akármi. Hiszen a mai fiatalság a neten éli az életét, és oké, hogy facebook-on ránk írnak, de a koncerteken nem mernek odajönni. Nekünk pedig ez nagyon fontos, hogy érintkezzünk velük, ne csak lássuk őket. Volt is egy ilyen felhívásunk, hogy bárhol a világban élő magyarok csináljanak papírhajót Margaret Island-es felirattal és készítsenek róla egy fotót. Érkezett a Dél-kínai tengerpartról, Hollandiából, Amerikából, Németországból, Svédországból. Szerintem a mai világban nagyon nehéz eljutni arra a szintre, hogy ne csak az legyen, hogy felismerjék, mi ez a zene, hanem utána meglátogassák az oldalunkat és megnézzék, kik is vagyunk mi. Nehéz eljutni odáig, hogy valakit tényleg érdekeljen, mit csinálunk, és mit szeretnénk közvetíteni.

Talán túl sok impulzus éri az embereket, hogy felfigyeljenek valamire.

Igen, vagy éppen pont az a különleges, hogy nem vagyunk különlegesek. Mi ilyen tipikus szomszéd figurák vagyunk, akikkel elmész beszélgetni. Nekünk az irányelvünk is az, hogy a kevesebb sokkal több, és ezt az egész életünkre vonatkoztatva is mondhatom. Az egyszerűségre és a tiszta dolgokra törekszünk. Egyszerű érzelmeket közvetítünk, mindent a legpuritánabb módon. Ha csak folyamatosan a hírhajhászás lenne, akkor mi is elunnánk magunkat, és a közönség is. Lehet, hogy ezáltal átmenetileg megnövekedne a nézettségünk és sokkal több ember lenne ránk kíváncsi, de egy idő után jönne egy újabb zenekar, és ők lennének a porondon, aminek semmi értelme hosszú távon.

Meg azért ez át is jön az embereknek, aki nem szívvel-lélekkel, hanem mesterségesen csinálja.

Igen, és ezt pont nem olyan régen a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk egy mostanában adott váci koncertünkön, a Művelődési Ház Ki mit tudos műsora alkalmával. Nagyon sok kisgyerek volt, és mi voltunk a végén a fellépő zenekar, nem voltak sokan, de én imádom ezt, mert ilyenkor minden arcot lehet látni és tök családias a hangulat. A koncert után nagyon siettünk, mert most vettük fel az első albumunkat, ami majd júniusban fog megjelenni, és rohantunk stúdiózni. Épp a turnébuszba pakoltunk be, és jött három lány, teljesen feldobva, hogy ez mennyire tiszta és őszinte zene volt. Az egyik lány mondta, hogy énekel, és akkor mondták a többiek, hogy énekeljen nekem. Utána elláttam pár tanáccsal, amit a saját életemből eddig le tudtam szűrni. A végén pedig megölelt és elkezdett sírni. Én ilyet még életemben nem tapasztaltam, hogy valaki azért kezd el sírni, mert annyira jól esik neki, amit csinálunk. Akkor találkoztam először ilyen közvetlen reakcióval. Utána napokig én is a hatása alá kerültem a szituációnak. Pár napja pedig egy olyan levelet kaptunk, hogy egy anyuka hallotta a Nem voltál jót a rádióban és ennek hatására döntött úgy, hogy tényleg el kell válnia a férjétől. És hogy nehogy azt higgyük, hogy ez rossz dolog, mert igenis ez volt a jó döntés, és ez a szám nagyon sokat segített neki.

Hogyan dolgozzátok fel, hogy már kezdő zenekarként ilyen nagy hatással vagytok az emberekre?

Mi nem követünk semmilyen trendet, inkább olyan zenét játszunk, mint amilyet a szívünk diktál. Talán ezt is érezhetik az emberek. Lehet, hogy így sokkal kevesebb emberhez jut el, de ha a közönséggel elkapunk egy jó kommunikációt, akkor az az egész életünk végéig elkísérhet bennünket. Hosszú távra tervezünk, és minden nap nagyon sok órát rászánunk arra, hogy ez létrejöhessen és egy olyan értékes dolog legyen, ami maradandó.

Hogyan találtatok egymásra?

Bálintnak és Kristófnak is volt már ezelőtt egy zenekara, egy tipikus, gimis pop-rock együttes, meg nekem is volt. Balatonbogláron volt egy zenés tehetségkutató, ahova ők is eljöttek. És hála Istennek, hogy ott voltam, mert ott láttuk meg egymást. Bálint jött oda gratulálni, utána az interneten írt rám, amikor látták, hogy az előző zenekaromból kiváltam. Amikor először mentem hozzá, szobapróbára, siettem az utcán és valaki megbökte a vállam hátulról, én pedig egy hatalmasat sikítottam, így találkoztunk Bálinttal. Aztán próba próbát követett. Érdekes volt, hogy nem kellett miről beszélnünk, annyira értettük egymást és egy hullámhosszon voltunk, mintha már 10 éve ismernénk egymást, azóta ez hál? istennek csak erősödik. Hárman alkotjuk a magot, de gyakran kiegészülünk még egy gitárral, zongorával, perkával és dobbal. Többnyire nagy zenekaros felállásban lépünk fel de akusztikus koncerteket is adunk.

A popos dalokat folkos elemekkel kombináljátok. Honnan a népzenei kötődés?

Nekünk az alap a british folk (Mumford and Sons, Passenger, Ed Sheeren, Tom Odell, James Bay, John Mayer) mind a hárman ilyen angolszász zenét hallgattunk, ami meghatározó. Mivel átírtuk magyar nyelvre, és nekem van egy kis népzenei múltam, ezért nem tudtam megtagadni a népi éneklést. A folkot és a popot keverjük, magyarul adjuk elő, de a szövegeket általában angolul írjuk. A témáink pedig a korosztályunkat foglalkoztató kérdéseket dolgozzák fel.

Hol koncerteztek a nyáron?

Legközelebb június 5-én adunk koncertet a Győri Ifjúsági Fesztiválon, másnap Párizsba utazunk egy akusztikus koncertet adni, de minden nagyobb fesztiválon ott leszünk, például a VOLT-on, Szigeten, a Strand Nagyon Zene Fesztiválon, az EFOTT-on és a Bánkitó fesztiválon is, ugyanakkor én a kisebb, családias fellépéseket is nagyon szeretem, így sok vidéki helyszínen is találkozhatnak majd velünk.