- Már rég jártál Egerben, most pedig a Kis Zsinagógában mutathattad meg magadat a fesztiválközönségnek. A helyszín meghatározza a felkészülést?
- Az embernek szerintem át kell élnie, hogy hol van, és ez egy nagyon különleges helyszín. Amikor az ember bemegy egy zsinagógába, vagy egy templomba, egy olyan helyre, ahol valaha imádkoztak, akkor szeretne ráhangolódni. Ugyanígy vagyok a koncerttel. Vannak akik "lehaknizzák", én lehet, hogy kicsit túl komolyan is veszem a koncerteket. Nekem fontos, hogy ez valamit jelentsen valakiknek, meg hát nekem is, szóval önző vagyok ilyen szempontból, mert én is szeretném magam jól érezni. (nevet) És az a jó, hogy ma este ez sikerült, rengeteget kaptam a ma estétől.
- Miben volt különleges ez az alkalom, és mennyiben volt esetleg más a közönség összetétele, mint amit eddig megszokhattál?
- Annyiban volt különleges ez a koncert, hogy nagyon közel volt a közönség. A közönség összetétele azt hiszem, hogy ennél a zenénél igazából mindegy. Örülök, ha látok fiatalokat, mert úgy érzem, hogy ez abszolút érdekes tud lenni az ő számukra is. Azt gondolom, hogy az én korosztályom is keresgél, szeretné tudni, hogy honnan való, milyen zenék léteztek néhány száz, vagy néhány ezer évvel ezelőtt, hogy ez ma mit tud hozzáadni a napjainkhoz, a személyiségünkhöz. De nagyon örülök, hogy olyan emberek is vannak a közönségben, akik már azért sok mindent megéltek a világból. Ilyen szempontból együtt utazunk időn és téren át, együtt lélegzünk.
- Bíró Eszter mellett létezik egy Ezter névre hallgató projekt is. A zsidó folklór dallamainak modern hangszerelése itt más teret kap, kicsit vadabb hangon szólal meg.
- Amit én ezekkel a fantasztikus zenészekkel művelek, az ugyan mai, modernebb hangszerelés, tehát nem tradicionális formában játsszuk a dalokat, ugyanakkor mégis valami meghitt, valami intim dolog. Az Ezter projekt pedig egy nagyon hangos, ricsajos dolog, ami mondjuk a Szigetre való, olyan helyekre, ahol a hangerő nem probléma, és ahol olyan fiatalokat is utolérhet, akik a mai, kortárs, modern, underground zenékben járatosak. Itt nincs annyi tere az intimitásnak, és ez nem is baj, ezt kifejezetten fiataloknak szoktam ajánlani.
- Melyik áll közelebb hozzád?
- Nekem mind a kettőre szükségem van lelkileg. Szeretem, amikor kiugrálhatom magamból a dolgokat, mintha egy ősi energia szabadulna fel bennem valahonnan nagyon mélyről. Amikor pedig ilyen intim koncertet adok, akkor a lelkem egy titkos zugát tudom egy picit kitárni. Ma este talán egy kicsit túlságosan is kitártam, volt több olyan alkalom, amikor majdnem elbőgtem magam, pedig ezt nem szeretem. Színésznőként azt szoktam mondani - és tanítják is a főiskolán -, hogy nem neked kell sírni, hanem a közönségnek. De nekem jólesik, és az sem zavar, hogy talán többet adok, mint amennyit kellene.
- A 2007-ben megjelent lemezen nyolc nyelven énekelsz. Hogyan láttál neki a feladatnak?
- Ez a lemez abszolút ösztönösen alakult és nem az volt a cél, hogy megmutassam, hogy én ennyi nyelven is tudok énekelni. Ez úgy indult, hogy úgy gondoltam, a jiddis dalokat meg kellene próbálni maian előadni, és nem gondoltam volna, hogy utána mindenféle nyelvek kerülnek az utamba. A véletlen - ami nem létezik - az utamba irányított egy csomó dalt, és egyszercsak észrevettem, hogy te jó ég, mindegyik másik nyelven van. Ez Indiából származik, az Kaukázusból, az pedig Spanyolországból, és hú, ez de érdekes. Egyszerűen ezek a dalok rámtaláltak. A projekt novemberben megjelenő lemezén felbukkan egy kilencedik nyelv is, a bolgár.
