Fekete György elnök az aláírást követően elmondta: ?az együttműködés hiánya a magyar kultúra területén sokszor még a munkától is elveszi az ember kedvét?. Hangsúlyozta, hogy a MANK-kal kötött megállapodás fontosságát és kötelezettségeit komolyan gondolják, mutatja ezt az is, hogy a megkötött szerződés már tartalmaz konkrét javaslatokat. ?Sok, jó munkát és feladatot kívánok Hóvári úrnak? ? mondta, hozzátéve: ?jó partnere és támogatója maradok addig, amíg csak eszmélni tudok?.

Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója kiemelte: a Magyar Művészeti Akadémia a kortárs alkotóművészeti világ megújítására, értékvilágának megőrzésére létrehozott nemzeti intézmény. A MANK pedig az ehhez kapcsolódó infrastruktúra őrzője, gondozója.

A főigazgató emlékeztetett, hogy felújították a szigligeti, a zsennyei, a hódmezővásárhelyi alkotóházat, illetve megújult a szentendrei művésztelep is. Most pedig a kecskeméti művésztelep és a Héderváry-kastély rendbetétele a cél.

?A most megkötött megállapodás jelzi, hogy a kultúráért felelős intézmények együttműködnek és közösen állnak ki azon nemzeti és egyetemes értékek mellett, amelyeket örököltünk? ? jegyezte meg Hóvári János.

Az együttműködés határozatlan időtartamra szól, és tartalmazza, hogy a felek együttműködnek a közös érdekeket szolgáló egyes művészeti ágakhoz kapcsolódó gyakorlati, elméleti és kritikai alkotótevékenység támogatása, a magyar művészeti alkotások belföldi és nemzetközi megismertetése, az ezt szolgáló programok előkészítése, illetve azok megvalósítása terén.

Mindemellett a felek kölcsönösen biztosítják egymás számára a tulajdonukban és kezelésükben lévő egyes ingatlanok igénybevételét, többek között az MMA a Pesti Vigadót és a Műcsarnokot a MANK reprezentatív eseményei és rendezvényei számára, a MANK a szigligeti és a zsennyei alkotóházat az MMA rendezvényeinek vagy az MMA és a MANK együttes szervezésében megvalósuló eseményeknek, valamint a MANK szentendrei galériáját kiállítások megrendezése céljából (a művek kiválasztásában a MANK és az MMA közösen jár el, vagyis az elbírálásban az MMA delegáltja is részt vesz).

A megállapodás értelmében az együttműködő felek kiemelten fontosnak tartják a határon túli szakmai szervezetekkel való együttműködést is, amelyek erősítésére kiválóan alkalmasak a közösen megvalósítandó szakmai események.

Továbbá megállapodtak abban is, hogy a hazai alkotóművészek tájékoztatása érdekében összehangoltan szerveznek konferenciákat, rendezvényeket, előadásokat.

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond