Együttműködési megállapodást kötött a Lakitelek Népfőiskola és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a népfőiskolán zajló Innováció Kollégium első szakmai képzésének zárásaként vasárnap.

Az eseményen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, egy népfőiskola és egy egyetem feladata és felelőssége, hogy a kiválóságokat „négyzetre emelje”. Kifejtette, az együttműködés révén egyrészt az egyetem kiváló szakembereit, előadóit szeretnék rendszeresen vendégül látni a népfőiskola egyes műhelyeiben, másrészt akár pályázatok révén, egyetemi előkészítő tanfolyamokként segíthetnék a fiatalokat. Hozzátette: az egyetem javaslatai alapján bővítenék egy-egy speciális témával az évek óta zajló értékfeltáró kollégiumok kutatási területeit is, és segítséget remélnek MOME munkatársaitól a Sára Sándor nevét viselő filműhely, illetve a filmszemle előkészületeiben és lebonyolításában is.

Lezsák Sándor a kecskeméti Neumann János Egyetem egyik kurátoraként bízik a két oktatási intézmény közötti további együttműködési lehetőségek feltárásban is.

Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora elmondta: egyetemük kiváló hallgatói és oktatói már 140 éve gondolkodnak azon, hogyan is lehetne a művészetek, a kreativitás és az innováció eszközrendszerével olyan megoldásokat találni, amelyek révén a hétköznapok élhetőbbé, hatékonyabbá és előremutatóbbakká válhatnak.  Át kell látni azt a felelősséget is, hogy a tehetségek megőrzése nemcsak azért fontos, hogy Magyarországon teljesítsék azt a bizonyos „négyzetre emelt” és a tehetségük által táplált teljesítményt, hanem azért is, hogy felismerjék, hogyan tudnak megmaradni egyrészt magyarnak, másrészt embernek ezen a földön – tette hozzá.

A rektor szerint a technológia a mérnököknek és a tudósoknak köszönhetően olyan sebességgel fejlődik, amit már nehéz követni. A legfeszítőbb kérdés viszont az, hogy az emberek személyként, közösségként, nemzetként hogyan tudnak ebben a nagyon gyors világban olyan kapaszkodókat, értékeket találni, amelyek alapvető szükségleteiket és szellemiségüket is képes megtartani. Ebben pedig minden együttműködésnek szerepe van.    

Kárpáti Árpád, a népfőiskola munkatársa elmondta:

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tevékenysége, képzési portfóliója, elért eredményei, illetve együttműködő partnerei révén a Kárpát-medencében és nemzetközi viszonylatban is meghatározó felsőoktatási intézménye a művészetek, a dizájn és a kreativitás oktatásának.    

A Lakitelek Népfőiskola az ország egyik meghatározó szellemi, kulturális központjaként pedig kiemelt feladatának tekinti a Kárpát-medencei magyarság szellemi és kulturális értékeinek feltárását, a hagyományok ápolását, ezért kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat ápol a kulturális identitás megőrzése érdekében.    

Kárpáti Árpád szerint a két szervezet más-más területen ugyan, de olyan kapcsolatrendszerrel bír, amelynek óriási szerepe van az értékközvetítésben és a kultúraátadásban. A népfőiskola és az egyetem meggyőződése, hogy együttműködésük révén ezek közös működtetése hosszú távon is a Kárpát-medencei magyarság értékeinek fenntartását, eredményességét szolgálhatja – fogalmazott.

Fotó: baon.hu/Horváth Péter