A Kultiplex halott, a West-Balkán ideiglenes táncparkettet kezdeményezett más helyen, és a maradék romkocsmák sorsa is bizonytalan. Nagyon kell örülni Budapesten annak, ha egy alternatív szórakozóhely pár évig normális üzemmódban létezik. Mire a nemzetközi tánczenekarok is elvinnék a jó hírét, addigra úgyis betesz valami újabb rendezési terv vagy telekspekuláció. Fővárosunk nem volt képes rezerválni még egyetlen, hirtelen kultúrtörténetivé vált underground szórakozóhelyét sem, holott más vidéken az ilyesmi a nemzet-imidzshez, majd később a nemzetgazdasághoz is hozzátesz valamit. Maximum nosztalgiakönnyeket hullathatunk, egyre dagadozó és mutálódó hőstörténetek felett. Aki nem járt még alternatív szórakozóhelyen, az nem ismerheti meg a város földalatti történetének legérdekesebb elemeit, úgyhogy ideje elkezdeni, amíg lehet.
A nemzet kollektív tudatának állami áruházában talán ez a fajta új bizonytalanság teremtett hirtelen egy korrekt menetrendet. Rossz időben benn, jó időben a tetőn, de szinte minden nap van koncert, vagy legalább egy európai hírű dj a lemezjátszók mögött. Tavasszal járt itt a londoni Freestylers, illetve a New York-i Dub Trió, de olyan hazai zenekarok váltották egymást, mint a Kistehén Tánczenekar, a Riddim Colony, a Csókolom, Péterfy Bori és a Love Band, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Irie Maffia, vagy a PASO. Eklektikus a választék a poptól az elektronikus zenéig, így tizennyolctól ötvenig, a rasta hajúaktól a hawaii-ingesekig sokféle ember jár ide, ergo a Corvintető sosem kihalt éjszaka. Mondjuk elég vicces, és ugyanakkor szimbolikus, hogy napjaink legjelentősebb ?földalatti? helye meglehetősen magasan található.
A zenén és a normális, sörözve beszélgetős közösségi élet lehetőségén kívül a szocreál lepusztultság divatja és persze a mediterrán hangulatú tető vonzza a vendégeket. A turisták meg a budai diszkókból eltévedt fazonok is visszajárnak, ha egyszer megvárták már a hajnalt Pest tetején. Lentről mit sem sejtenek a járókelők, megtalálni sem könnyű a kocsmát, holott a Corvin Áruház a Blaha Lujza téren eléggé feltűnő helyen áll. A bejárat viszont a Somogyi Béla utca felől nyílik, és a lehangoló barna mozaikokkal kirakott lépcsőházban kell huzamosabb ideig felfelé gyalogolni az első korty sörért. Liftezni és liftes fiúzni is lehet, de aki már ivott, esetleg klausztrofóbiás, annak nem ajánlatos.
Bárhogy megéri feljutni, mert a tetőről olyasmi látható, ami nem mindennapi. Az álmos háztetőkre, omladozó kéményekre, óriásreklámokra, antennákra néző haldokló romantikával találja szembe magát a szemfüles utazó. Aztán nem akar menni sehova, úgy kell könyörögni neki, hogy egy kis időre menjen haza, és egy kevés alvás után újra jöhet. A nagyteremben van a tánctér, egy szinttel a tető alatt, ha esik, vagy csak egyszerűen a zárt rendszerben való tánchoz van kedve valakinek, az itt is jól fogja érezni magát. Négyszáztól hatszázötven forintig mérik a korsó söröket, a rövidek hétszázötvenbe kerülnek, egy kávé kettőszázötven, de a diszkógömbök, a báltermi csillárok, és a piros falak ingyen vannak, lehet utazgatni rajtuk egy ideig. Szerdánként a Rewind utazó brigádja (Palotai, Cadik, Mc Zeek) határozza meg a hangulatot, péntekenként pedig a bootleg bajnok Infra Gandhi és Cyborg Templar Deck Attack nevű műsorára lehet végezni a ritmikus és örömteli tornagyakorlatokat.
Zárórakor senki ne felejtsen el eggyel feljebb még egy pillantást vetni a budai hegyek vagy a Keleti pályaudvar irányába, a homlokzat és a felkelő nap miatt, valamint vegyen magához egy üveg vizet, hátha hosszadalmasabb lesz a lefelé vezető út.
