Sokan az innen el felindultságával még szívnak egy utolsó dózis mizantrópiát a kivezető utakon, hogy békésen a zöldbe vessék magukat. A budapestiek egy kisebb része azonban a permanens szocio-terápiára esküszik, amolyan kutyaharapást szőrivel, sőt kellemest a hasznossal alapon. A terápia egyik lehetséges helyszíne a Lehel, ahol ugyancsak a zöldbe vetődhetünk.
Amiről tudomásunk van, hogyan is jutottunk ide: az 1800-as évek végén a környék szerény megélhetésű iparosainak, munkásainak itt kínálták a vidéken termett portékát. Akkoriban a városban csak néhány hivatalosan is elfogadott vásár működött - az itt lakóknak a Hunyadi téri piac volt az ajánlott hely. A csendőrök időről időre szétzavarták az angyalföldi piacozókat, mondván rengeteg koszt hagynak maguk után, és nem tartották kívánatosnak a tömeg vonzására megjelenő szerencsevadászokat sem. Pedig mozgó antikvárium is működött mindenki épülésére; árultak ott például Ó-magyar Mária-siralom másolatot. Pisa, por és kamu vogymuk, magyarázta az írásos emlékek és gyümölcspárlatok szakértője a nagyérdeműnek.
Két emberöltőn át tartottak itt, az elhagyott temető fölött vásárt a hatóság gyakori korlátozása ellenére is. 1931-ben azonban végleg költözni kényszerültek a kofák, hentesek, halászok, pékek és egyebek, mert ide másolták a jáki templomot. Ekkor vették birtokba a piac mai helyét a tér távolabbi részén, ahol aztán sokáig a szabad ég alatt folyt a vásár, majd az ötvenes években a környék lakóinak kérésére hátul raktár, elől pavilonsor épült. A permanens felfordulással járó intézményt akkoriban is be akarták zárni a hatóságok, ám a minden befolyásukat latba vető angyalföldiek megmentették arra hivatkozva, hogy a rengeteg piacon lakó patkány jobb híján a közeli lakóházakba költözne át, s ez népegészségügyileg megengedhetetlen lenne.
A pavilonokban - amelyek birtoklása országos kompetenciát jelentett - a nyolcvanas években egyre nagyobb számban jelentek meg kínai kereskedők is, ami annyit tett: bármi pillanatok alatt kapható volt, amire kereslet mutatkozott. Így a savanyú káposzta, lángos és a többi megszokott termék mellett fröccsöntött kakukkos órát (amiből éjfélkor pucér Barbi ugrik elő), vízibombát, üvegtésztát, rózsapatront is lehetett már vásárolni. 2000 óta pedig véleményezett épületbe költözött a piac. Sokan értetlenkedtek a poszteklektikus tengeri betonkompon, amely megidézi Noé védenceit - péntek délután különösen jól megfigyelhető: mekkora is az isten állatkertje - esetleg egy űrbázist, de az értetlenkedők túlnyomó és buzgó többsége nem jár a piacra. Aki ugyanis jár, annak idővel enyhül a kezdeti esztétikai befogadásképtelensége, amint észreveszi a hely fent említett idegrendszeri jó hatását és remek funkcionalitását.
Építészeti bravúr, hogy a látványlifttel szemben dolgozó hentesek hangosan beszámolnak a szomszéd péknek a megfigyelésre érdemesített nők alulnézeti képéről. Persze rengeteg más előnye is van az épületnek: a fenti parkolók felől érkezve madártávlatból kiválaszthatjuk, melyik cseresznyére repülünk rá, a metró felől pedig a bejárati antikváriumnál leakadhatunk a polcnyi Maria Callas cd-n.
Az optimális vásárlás kezdetén persze nem tanácsos civilizációs deficitben lennünk, azaz amint beérkezünk a piacra, rögtön keresnünk kell egy helyet, ahol alaposan jóllakhatunk. Ízlés szerint tehát hurkát-kolbászt, lángost, fröccsöket, kakaós csigát, túrós táskát; sietség esetén zacskóból savanyú-káposztát kell fogyasztanunk, hogy az éhhalál öntudatlan fenyegetése ne hajszoljon minket az ész nélküli vásárlásba. Ezután kezdődhet a vásárlás: a földszinti piactéren mindenki talál magának valót: szezongyümölcsöket és zöldségeket különböző árban, minőségben vásárolhatunk meg a kofáktól, árusoktól, akik közt van nagy hangon hatalmasakat káromkodó és saját viccein hahotázó Feri, boldogtalanul kapkodó, karikás szemű Marika, kérdésektől ideges, de háromjegyű számokat fejben villanásnyi idő alatt hibátlanul szorzó sovány nő, fejkendős néninek öltözött nénik, és még sokan mások.
Az arab fűszeresnél egy tucatnyi fajta kimért olajbogyó van - és a csábítás egyéb formáiról most hallgatunk is. Ami a húsokat illeti: van a soron hentes, aki a kicsontozna-e tizenkét csirkecombot kérdésre széles vigyorral azt mondja, magának egy elefántcsordát is. A piactér feletti galérián pedig olcsó ruhák és cipők, írószerek, illatszerek, edények, újságok, számítástechnikai holmik kaphatók a butikokban.
És miután én lettem Lehel belső békét ígérő kürtje, végül és szívből ajánlom a legterápiásabb műintézményt, a kávészaküzletet. A galéria közepén, a Váci úttal szemben található a béke kávéillatú szigete (a betonkomp gyomrában, igen), ahol a pultban két angyal vár, és minden kávészakmai vágyálmot valóra vált. Itt minden ember egyenlő, még a külföldiek, a tánckritikusok, a víg kedélyűek, a cigányok, a tornatanárok, a morcosok, az építészek, a kofák, a futóbolondok és az is, aki olyan szerencsés, hogy láthatja Zarnóczai Gizit, a legnagyobb élő dívát kávézni.
