EKF – Programsorozat indul 13 Balatonhoz közeli településen

Egyéb

Kulturális programsorozat indul a Balaton északi partjához közel eső településeken: az áprilistól októberig tartó rendezvénysorozat a víz fontosságára hívja fel a figyelmet.

Márta István zeneszerző, a program főszervezője elmondta, hogy a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával megvalósuló rendezvényhez 13 Balatonhoz közeli település csatlakozott, 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára várják az érdeklődőket.

Mint mondta, az Eger-víz patak környéki hulladékgyűjtésre április 1-jén kerül sor. Az első kulturális program Nagyvázsonyban lesz április 29-én, ahol a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A programsorozat október 14-éig tart, az utolsó koncertet Szigligeten tartják, ahol ugyancsak a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét lehet majd meghallgatni.

A rendezvénysorozathoz Nagyvázsonyon kívül csatlakozott Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Tapolca-Diszel, Gyulakeszi, Kisapáti, Nemesgulács és Szigliget.

A patak és a térségben található források mellett fellép mások mellett Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány Trió, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes. A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD –Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa. A kiállításmegnyitót április 30-án tartják, a tárlaton 11 kortárs alkotóművész egy egyhetes alkotótábort követően mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását Nagyvázsonytól Monostorapátiig, ezzel a Malmok Völgye túraútvonal egy szakaszát is népszerűsítve. A kiállítás ezek után szabadon látogatható bárki számára.

Eger-víz jövőjéért címmel szemléletformálási projektek is születnek. Elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe, és lesznek jövőkép, vízmegtartási és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást indít a helyi lakosoknak a patakhoz való kapcsolatáról. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat szerveznek Malmok és kérészek címmel.

A rendezvény névadójának, a Nagyvázsonytól Szigligetig tartó, 32 km hosszú Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, egykor 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő 30 esztendei bauxitbányászat, az 1987-ben szabálytalanul létesített halastó és a klímaváltozás miatt a vízhozam ma már csak mintegy 10 százaléka a korábbinak – fűzte hozzá Márta István.

A programsorozat szervezője a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet.

Nyitókép forrása: a Duna Szimfonikus Zenekar Facebook-oldala