El kell felejteni az üldözési mániánkat - ŐZE ÁRON

 

 

- Az első két hónap olyan sűrű volt, mintha bő félév telt volna el - de ezzel számoltunk. Amit mi erről a színházról gondolunk, és amit annak kapcsán itt meg kell tenni, abban ez a sűrűség maximálisan benne van. Február 28-ig kellett átalakítanom a "művészeti állományt". Az elmúlt két hétben negyvennégy kollegával ültem le szemtől szemben beszélgetni. Ez engem is érzékenyen érintett, hiszen közülük való vagyok. De a társulatnak is óhatatlanul meg kell újulnia, át kell alakulnia: éppúgy gazdasági, mint művészeti értelemben. Ez meg is történt. Volt persze némi visszhangja a dolognak, ami törvényszerű. Ettől függetlenül a társulat mindezt jól vette, egyben van. Sőt nagyon jó hangulatok és lendületek érződnek itt a mi felbukkanásunkkal.

 

 

- Erre az átalakulásra az intézményt fenntartó minisztérium részéről is igény van. Egyébként a változás elsősorban nyugdíjas művészeinket érintette. A több mint kétszáz közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó munkaszerződésünknek majdnem háromnegyede nyugdíjasoké. Az intézmény mindenféle értelemben elöregedett: konstrukcióban, állományban is. Mindenesetre a változtatásokat a művészi társulattal kezdtem. Szeretném ugyanis, ha a társulat át tudna állni egy másfajta mentalitásra, ami azt jelenti, hogy vállalkozókként szerződtetem őket (ezzel együtt ugyanúgy a színházhoz tartoznak). Így tisztességes fellépti díjért és próbapénzért tudnak részt venni a munkában. Az ebből a szempontból leginkább érintett nyugdíjasaink számára is nagyon sok olyan szerep van, amelyre ezt a tisztességes pénzt és fellépti díjat meg tudjuk adni. Tehát valóban számolunk velük, már csak azért is, mert az idősebb kollégák komoly művészi erőt jelentenek a színpadon. Egy másodpercig sem volt szó arról, hogy "kiteszem őket az utcára". Mára - a kezdeti csodálkozás után - megértették, el is fogadták azt, ami valójában történt. Amúgy pedig az oktalan riadalom is törvényszerű egy olyan színház esetében, amelynek tagjai megszokták, hogy a szakma kicsit margón kezeli az intézményt, akkor sem igen figyel rá, amikor - mint az utóbbi egy-két évben - különleges produkciók születnek benne. Ilyen állapot után érthető, ha bármilyen szokatlan történés üldözési képzeteket vált ki az emberből. Egyébként meg a vállalkozói szerződések kapcsán olyan létező konstrukcióról beszélek, amelyet más színházaknál már jó ideje alkalmaznak. Mi viszont eddig ebben is lemaradtunk.

 

- Bár ön az igazgató, a tulajdonképpeni vezetőség az Őze-Guelmino-Sipos "triumvirátus". Hogyan kell elképzelnünk ezt az együttműködést? Nincsenek nézeteltérések a közös munka során?

 

- Guelmino Sándor a művészeti vezető - aki egyébként a legújabb bemutatónk, a Liliom rendezője -, Sipos Imre pedig a menedzserigazgató. Már a pályázatot is együtt írtuk és nagyon komolyan vettük. A százoldalas pályázaton belül egy körülbelül 30 oldalas, nagyon önkritikus, mindent átfogó helyzetelemzéssel kezdtük: melyek a színház jelenlegi problémái, hogy nézünk ki most. Nincs is ebben semmi titok. Jelen pillanatban ez az intézmény úgy néz ki, mint ahogy az ország festett 1989-ben. Ezen mindenképen változtatnunk kell. Az intézmény csak így szerezhet egyáltalán létjogosultságot a működéséhez, fejlődéshez - mind gazdasági, mind pedig művészi szempontból. Nyilván lesznek ebből konfliktusok, vagy inkább viták a "triumvirátuson" belül is. Ez törvényszerű: mi hárman különbözőek vagyunk, ugyanakkor nagyon jól kiegészítjük egymást. A "triumvirátus" pedig azért is nagyon jó, mert így általában minden kérdésben többségi döntés születik. (nevet)

 

 

- Tény, hogy az évadot még - vagy már - nekünk kell befejezni, és csak a jövő évadtól indulunk teljesen tiszta lappal. Ugyanakkor a márciusi Liliom már az új vezetés bemutatója, akárcsak a Kolpert úr, amelynek március 26-án lesz a premierje a Sinkovits Stúdiószínpadon. Utóbbi egy abszurd vígjáték. Nagyon izgalmas anyag, amelyből szerintem nagyon jó előadás születhet. A darabbal olyan közönségréteget célzunk meg, amelyre nagyon számítunk: a középkorosztályt, az értelmiséget. Aztán április elején indulnak a Sweet Charity című musical próbái, az előbemutató május végén lesz, augusztusban tartjuk a nagybemutatót. A musicalt 10-15 előadásszám körüli blokkban játsszuk majd. Ez az előadás egyébként a következő, A végzet asszonya című tematikus évadunk "előfutára".

 

- A hírek szerint a népszínházi sokszínűséget szeretnék továbbra is megőrizni, de nyitnának is az eddig kevésbé érintett korosztályok felé.

 

- Szélesebb közönségréteget szeretnénk megcélozni. Nagyon fontosnak tartjuk az ifjúság, a nyugdíjasok, illetve az imént említett polgári-értelmiségi középréteg megnyerését. Ez persze csak úgy lehetséges, ha az új arculat, a karakteresebb művészi megnyilatkozások mögött működik egyfajta - átgondoltságból eredő - rend. Máskülönben a sokszínűség nagy káoszt tud eredményezni. Olyan salátástálhoz hasonlót, amelybe minden bele van szecskázva, és még a nagymama lekvárja is oda van löttyintve a kaviár mellé. Van egy mondás: a rendetlenség sokba kerül, a rend sokkal olcsóbb. Ez vonatkozik a műsorpolitikára, egyebekre is. A Sinkovits Imre Stúdiószínpadon kapnak helyet a kísérletezések, ha úgy tetszik, a szélsőségesebb, vadabb elgondolások, a nagyszínpadon pedig a zenés anyagok és a könnyedebb hangvételű prózai darabok. Így a nézőnek még a színház terei is segítenek a műfajok közötti eligazodásban.

 

 

- Ez most háttérbe szorul, miközben mindig azt mondom, hogy a hivatásom azért nem az, hogy igazgassak. (nevet) Ez a pozíció egy nagyon megtisztelő és büszkeségre okot adó "kaland", de nem a közvetlen hivatásom. Persze a hivatás is benne van ebben a munkában, de áttételesen. Én a színpadon érzem jól magam, vagy a nézőtéren rendezőként, és tanítani is nagyon szeretek. A jelen helyzetem lényegében egy időszakról szól. Munkát, azt hiszem, egy időszakra választ vagy végez az ember - természetesen a lehető legjobban. Mindenesetre számolok azzal, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz. A hivatás azonban egy életre szól. Ha itt minden működik és sikerül az elképzelt rendet megteremtünk, akkor biztos lesz mód arra, hogy színészként vagy rendezőként visszacsöppenjek a közvetlen művészeti életbe. Hogy mennyi idő után, azt nem tudom.

 

- Egy interjúban azt nyilatkozta: sarkig ki akarják tárni a színház ajtaját. Megváltak állandó rendezőiktől és a marketing terén is változtatásokat terveznek.

 

- A lehető legszínesebben szeretnénk összeállítani a jövő évadi repertoárunkat - méghozzá a lehető legkülönbözőbb irányokból érkező emberekkel. Meg akarunk szabadulni az olyan szorító helyzetektől, mint például a rendezői- vagy szereposztási kényszer. Ez a színház nem szólhat senkiről egy az egyben. Rólunk, az új vezetésről sem. A kívánt, és közösen kigondolt sokszínűségben minden társulati tagunk meg fogja találni a saját habitusához, művészi ambíciójához leginkább illeszkedő utat, amelyen lendületesen haladhat.  Amúgy pedig a kommunikáció és pr terén is megújulunk. Szeretnénk minél több helyen jelen lenni. Szeretnénk, ha nem csak néznék az előadásainkat, de beszélnének is a színházról. Ha a Magyar Színház egész szellemiségével, nyitottságával felhívná magára a figyelmet. Nagyon érezzük most a bizalmat a szakma részéről. Észrevették: itt most történhet valami. Olyan emberek álltak mellénk az első perctől kezdve, akikről sosem hittük volna. Az üldözési mániánkat el kell felejteni.