„Színész ne adjon riportot, mert átéli” – idézte Balikó Tamást Harsányi Attila. Eleinte nem hittem neki, de a végére már biztos voltam benne, hogy igaza van. Javasolta: felvezetésnek írjam le a jó rántotta receptjét, velem meg is osztotta (elérhető a szerkesztőségben). Tizenegy éve tagja a Miskolci Nemzeti Színház társulatának, dolgozik Aradon, azt mondja: az operett és Kassák jól kiegészítik egymást. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték.
Nyughatatlan alkat vagy?
Általában négyezer a vérnyomásom, nem is értem, hogy bírja a szívem.
Ez a színészlétből következik?
Szerintem ez adottság, bár nyilván a színház fokozza. Olykor már elviselhetetlen a helyzet. Időnként összeesem, a magas vérnyomás miatt néhány napra befektetnek a kórházba, kedves ápolónők viselik gondomat, tulajdonképpen nagyon szeretek ott lenni, mert végre pihenhetek.
Miért vállalsz ennyit?
Mert nem érzem, hogy spórolnom kellene az erőmmel, egyelőre bírom. Ebben az évadban kicsit összesűrűsödtek a dolgok, sok, fizikailag és mentálisan megterhelő munkában volt részem; Miskolcon sem kímélnek, szerencsére.
Tizenegy éve vagy a Miskolci Nemzeti Színház tagja, ez nálad rekord. Szeretsz ott dolgozni?
Miskolcon összeállt egy remek társulat, eltűnt az emberekből az egyénieskedés, a „ribanc-attitűd”. Nemcsak az érdekel minket, hogy a saját szerepünkben kiválóak legyünk, hanem hogy az előadás a lehető legjobb legyen. Megfogtunk egy szekeret, és toljuk egy irányba. Erre ékes példa a Kivilágos kivirradtig, a Kabaré, A velencei kalmár. Magasztosan hangzik, de mégis ez a lényeg: eltűnik az ego, és egy ügyet szolgálunk.
Neked kellett e tekintetben kompromisszumot kötnöd?
Én egy rettentő renitens ember vagyok, olykor magam is alig bírom elviselni saját magamat, a társulat mégis ilyennek fogad el.
Miben nyilvánul meg ez a renitencia?
Minden próbaidőszak kezdetén megküzdök saját magammal, mert szemérmes vagyok, nyomorult, tehetségtelen, aztán ez átfordul, rátalálok valamire, ami jól működik, ellenben azt négy-öt nap után megunom, és elkezdek újabb kihívást keresni. Akkor megint jön, hogy tehetségtelen vagyok, nyomorult, és erről a többiek sem tudnak lebeszélni. Nem könnyű.
Ez azt jelenti, hogy bemutattok egy előadást, majd te a tizediken elkezdesz valami mást csinálni?
Dehogy, egy kész produkciót nem szedek szét, ez csak a próbafolyamatra jellemző. Nyilván egy előadásban idővel sűrűsödnek, összeérnek a dolgok. A főpróbahét pokol, aztán a premier a legmélye, de három-négy előadás elteltével ez a feszültség kimegy belőlem, és nem is értem, korábban min rágódtam ennyit. Ez megy harminc éve. Van egy elképzelésem arról, hogy egy karaktert milyen minőségben szeretnék megcsinálni, és ez ritkán sikerül. Ettől bolondulok meg. Unom a színészetem, a gesztusaim, a hangsúlyokat, és mindig valami mást, újat keresek, hogy izgalmasabb legyen. El kéne menni cickányvadásznak!
Ezért találsz ki olyan extrém dolgokat, hogy egy nyolcvan kilós zsákkal a hátadon szavalsz Radnóti-verseket?
Most ez az új mániám. Mindenki azt mondja, hülyeség, de én már rájöttem, hogy nem a szakmának csinálunk előadásokat, és amiről mi itt egymás közt azt gondoljuk, nem működik, a nézők szeretik, értik. Radnóti rendkívül nehéz körülmények között írta ezeknek a verseknek a jelentős részét, és ilyen fizikai megterhelés alatt máshová kerülnek a hangsúlyok.
Sokat játszottál Miskolcon az előző évadban a Kabaré konferansziéjától a Cyranóig. Melyik volt az, amiben úgy érezted, találtál valami izgalmasat?
Csak A cirkuszhercegnővel voltam igazán elégedett. Cyrano nem én vagyok, azt jobb színészek szokták játszani. A cirkuszhercegnővel is szenvedtem persze, de akkoriban láttam a Becstelen brigantykat, amiben Brad Pitt egészen különös figurát hoz, ebből ihletet merítettem, kicsit talán modoros is voltam, de született valami izgalmas. A groteszk, elrajzolt karaktereket szeretem.
Tizenegy éve hívott Tapasztó Ernő először Aradra, azóta rendszeresen dolgoztok együtt.
Nagyon szeretem az aradi munkámat, hihetetlen szabadságot ad, közben pedig nagy felelősség. Egy kőszínházban ez a felelősség megoszlik: a rendező vagy felkészül rendesen, vagy nem, a díszlet, a jelmez vagy olyan, ami az előadást szolgálja, vagy nem. Aradon viszont mindent mi találhatunk ki. Még csak nem is tudok ráunni, mert csinálunk évente egy új előadást, azt visszük év közben romániai fesztiválokra, majd, ha van időnk-kedvünk, készítünk egy újat.
Ennek is köszönhető, hogy nem kerültem semmilyen skatulyába. Az évadban operettől kezdve Kaukázusi krétakörön át játszom mindenfélét, majd elmegyek Aradra, és megőrülök. Hihetetlen izgalmas szakmai életem van: sok a feladat, sokféle emberrel dolgozom – a K2-s fiataloktól kezdve Mohácsin át Tapasztóig – , erre nem lehet panasz. Csak meg vagyok verve ezzel a rettenetes, soha semmi nem elég jó attitűddel.
Aradon az utóbbi években monodrámákat csináltok.
Valahogy rátaláltunk erre a formára. Először elmondtam Kassák Lajosnak A ló meghal, a madarak kiröpülnek című versét, és iszonyúan megtalált engem az ő munkássága, élete. Autodidakta módon képezte magát, akárcsak én, hisz’ nem végeztem Színművészetit, és nem érzem, hogy beletartoznék bármiféle nagy színházi családba, vagy szakmába, némiképp’ kívülálló vagyok. Elkezdtem mondani Kassák szövegét, az emberek eljöttek, meghallgatták és szerették. Én pedig elkezdtem élvezni ezt az utazást, és idővel már az sem zavart, ha mások néztek-hallgattak közben.
Ki akarok lépni önmagamból, eltűnni, mert ez a lény, akibe bele vagyok erőszakolva, folyton gátakat szab. A színpad az egyetlen hely, ahol ezek a gátak nem léteznek. A monodrámában pedig végig tudom futtatni ezt a rengeteg érzést. A Sex, drugs, gods & rock ’n’ rollban és a Rudolf Hess tízparancsolatában is igyekeztünk minden jelenetet más karakterből megfogni. Ez lett a játékszerem, a zökkenőmentes átlépés egyik figurából a másikba, úgy imádom ezt, mint egy kokainista a szert.
Miskolcon az első bemutatód szeptemberben a Luxemburg grófja lesz Rusznyák Gábor rendezésében.
Hihetetlen fáradt voltam évad végén, amikor ezt próbáltuk, de eszembe jutott erről a figuráról Robert Downey Jr. a Sherlock Holmesból, és abban reménykedem, hogy a próbaidőszakból hátralévő másfél hétben meg tudom ezt csinálni. Izgalmas lesz, Rusznyák jó érzékkel nyúlt a darabhoz. Nem akarok egy klasszikus bonviván karaktert hozni, aki felnyalábolja a szmokingot, és a közönség felé énekelve vall szerelmet a barátnőjének. A könnyű műfajt is lehet igényesen, átgondolt módon csinálni, nem egyik daltól a másikig evickélve.
Sok énekes szereped van.
Úgy volt, hogy operista leszek. Azóta szétdohányoztam a hangom, de azért még mindig szól. Nincs képezve természetesen, pont olyan, amilyen én vagyok. Talán ezért is vagyok ilyen sok mindenre használható, mert nincs belém verve semmi törvényszerű dolog.
