Azt szokták mondani, az életben egy dolog állandó, a változás. Talán sosem volt olyan fontos és jelentőségteljes ez a mondat, mint 2020-ban, amikor egyszerre rendezte át az életünket a pandémia, a társadalmi és politikai krízisek, a klímakatasztrófa. A sok „nyugi, nem tart örökké” és a másik póluson mozgó „jaj ne, mi jöhet még?” között természetünkből adódóan vágyunk az állandóságra, a kiszámíthatóságra. 

Érdekes paradoxon, hogy a folyton változó, ezerarcú természet számomra mindig is az stabilitás és a biztonság szimbóluma volt, függetlenül attól, hogy milyen formában jelenik meg. Hiszen ugyanaz a tengerpart lehet meditatívan békés és akár életveszélyes is, mégis, mindkét állapotában ott bujkál a közös ősanyag, az emberi léptékben nem mérhető erő, amihez képest minden problémánk pillanatnyinak tűnik. 

A Deák 17 Galéria és a Let it Be! art agency által kurált Reflex című csoportos kiállításon kinetikus és audiovizuális installációk értelmezik újra a természeti elemek jelenlétét, miközben rávilágítanak arra is, milyen ritkán állunk meg és tudatosítjuk ezeket. 

„A kiállítás koncepciója körülbelül 1,5 évvel ezelőtt született, és végül Kaposi Dorkával közösen alakítottuk ki. Szerettem volna azt az érzékeléssel kapcsolatos témát folytatni, amit a 2018-as Párhuzamos valóságokkal elkezdtem. Ez a kiállítás egyrészt az érzékelésünk és a négy őselem – tűz, víz, levegő, föld – kapcsolatáról szól, másrészt pedig megjelenik az idő és a fény hatása is, ami alakítja a személyes befogadását.

A Reflexet időzónának képzelem, amiben nincs meghatározott útvonal, hanem tetszőlegesen fedezhetjük fel a fénytörés vagy egy természeti anyag megváltozását”

– mesélte a kiállítás társkurátora, Kovács Andrea.

Ez a fajta megközelítés a mindfulness-technikát juttatja eszembe. A Reflex nem csak bemutat, de egyben lelassulásra, a fókuszállapotunk megtalálására is invitál. Az installációk olyan egyszerű, mindennapi történésekre mutatnak rá, amik összekapcsolnak bennünket a jelennel – feltéve, ha hajlandóak vagyunk megállni egy percre. 

Éppen ezért egészen más látogatói attitűdöt igényel a kiállítás, mint amit megszokhattunk. A Deák17 Galériában egy hét, különböző médiumú installációból álló, különleges mikrouniverzumban találjuk magunkat, amely él, mozog, lélegzik, és percről percre változik. Bár a vírus miatt a kiállítás jelenleg személyesen nem látogatható, ideális esetben Andi szerint úgy lehet leginkább megérteni a Reflex saját időzónáját, ha egy kicsit „beköltözünk ide”, vagy legalábbis többször visszatérünk a nyitvatartási időszakban.

Keringő a lángokkal // Barna Nóra, Mákó Rozi, Vass Csenge: URFORM

Korábban már olvashattatok nálunk az URFORM című performansz-installációról, amiben egy textiltervező, egy zeneszerző és egy táncos értelmezte együtt a tűz jelenségét. Alkotásukban egy apró kis motor „lobbantja lángra” az egyik legősibb elemet, az éltető és pusztító erőt, a tüzet, ami tükörfóliák segítségével jár keringőt. Bár a performansz eredetileg Mákó Rozi zenéjével és Barna Nóra élő táncával lenne teljes, a lezárások miatt be kell érnünk a térbe helyezett elemek játékával. Viszont virtuálisan is átélhetjük az URFORM-élmény performatív pillanatait.

Életre kelt alkotások // Matók Zsuzsi: Waters Still Life, Press Cubes

A gép forog, az alkotó pihen. A Waters Still Life növénycsendéletek és a Press Cubes földkockák eat-art designere, Matók Zsuzsi csupán a kezdő löketet adta meg „teremtményeinek”, hogy aztán önálló életet élve fejlődhessenek. Az olajban tartósított növénykék és az összepréselt mag-fűszer-föld kockák belsejében mikroorganizmusok jönnek létre, amik az idő múlásával átalakulnak, terjeszkednek, illatokat bocsátanak ki. Nem véletlen a mondás: a természet utat tör magának.

Meglátni a szelet // Koronczi Endre: Adultus Spiritus 11111217

Koronczi Endre több évtizede foglalkozik a szél antropomorfizáló erejével: hatalmas nejlonjait különböző tájakon ereszti szabadon, hogy aztán a levegőáramlat formáljon belőlük szobrokat. Az IKEA-s dobozra, biciklire és városi szemetesre komponált példányba egy mozgásérzékelő szélgép lehel életet, és kelti életre a Reflexre szánt lényt, az Adultus Spiritust. Koronczi interaktív szélinstallációja a maga egyszerűségével nagyszerű: egyszerre mutat rá a egyetlen láthatatlan őselemre, és reagál korunk egyik legfőbb problémájára, a környezetszennyezésre. 

A víz metamorfózisa // Tóth Ákos: Gutter I.

A kiállítás egyik legemlékezetesebb munkája a fotón is látható, 140 kilogrammos jégtömb. Nem, nem ugratunk, a jégtömb valóban ott van, csak a kiállítás megnyitója óta elolvadt, és most egy tócsa formájában párolog tovább a levegőbe. A jégszobrász családból származó művész a halmazállapot-változásra és a víz sokféleségére irányítja a figyelmünket. Akaratlanul is felvetül bennünk a kérdés, hogy vajon milyen lenne lenémítani a telefont és a laptopot, és 24 órán keresztül kizárólag a víz változására figyelni. Ahogy több munkánál, úgy a Gutter I. esetében is fontos volt a dokumentálás: az installáció melletti tévéken végigkövethetjük a teljes folyamatot. 

Hullámtörés // Mátrai Erik és Gryllus Ábris: Doze

Mátrai Erik és Gryllus Ábris 12 darab neoncsöve több mint installáció: meditatív koncert, csendes lassúzás és filozófiai dilemma is egyben. Az alkotók audiovizuális alkotásának fő kérdése, hogy kisajátíthatja-e a művész a vizet, felhasználhatja-e egy értékesíthető műalkotás tárgyává avatva kereskedelmi célokra, van-e joga hozzányúlni ahhoz, ami tőle függetlenül teremtetett és működik. Ahogy az URFORM esetében már láthattuk, az őselem megmutatásához még csak magára a vízre sincs szükség: a két művész egymás hullámzására reagáló hangok és fények által képezte le azt, ami mindennapi életünkben elsősorban látás és tapintás által ismerünk. 

Forrás: Biró Dávid

Ragyogni kifulladásig // Benczúr Emese: Glow up!

Mit látsz a képen? Első ránézésre csak egy nagy adag villogó szilikongyűrűt, ám ha hátrálunk pár lépést, egy üzenet rajzolódik ki Benczúr Emese alkotásából. A kiolvasható szöveg, a Glow Up, azaz Ragyogj fel felirat sorsát az idő múlására bízta a művész. Míg a megnyitó napján még gyönyörűen látszott a két szó, pár nap elteltével már csak egy-két gyűrű pislákolt, és legvégül minden elem lemerült. A Gutterhez hasonlóan ezt a művet is egy tévémonitoron visszanézhető timelapse felvétel teszi érthetővé, melyen némileg felgyorsítva az idő múlásával végigkövethetjük az egyes fázisokat. 

A kiállítás online is bejárható ezen a linken, a hozzá tartozó Tumblr-oldal pedig itt böngészhető.

Fotók forrása: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert

A kiemelt képen Kovács Andrea látható.