Darvas persze már nem örvendhet e megjelenésnek. 1961-ben, ötvenkettedik életévében elhunyt. Korai halálának a műfaj kívánta termelékenység és füstös-szeszes életforma is oka lehetett. A fiatalon tehetséges költőként indult (a Szép Szóban, a Magyar Csillagban is publikáló) sokoldalú irodalmár 1945 után az újságírásnál és a kabarénál kötött ki. Az őt bő negyedszázaddal túlélő Kellér Dezső, az irodalmias kabaré művelője mellett Darvas Szilárd lett a Nagy Endrétől és Békeffy Lászlótól örökül hagyott konferanszié-szakma másik legkiválóbb, ám jóval plebejusabb művelője.
Ma már majdnem ötven esztendőre visszanyúló emlékezet szükséges ahhoz, hogy nazális, telten kedélyes-komoly hangját (elsősorban rádiós szerepléseit) fel tudjuk idézni. Írásaiból két évtizedenként meg-megjelenik a java; a java egy része. Az 1967-es Hogy köhögjünk, mit köhögjünk például öt-hat műfajt is felölelve hatszáztizenkilenc oldalt tett ki, Feleki László előszavával, Réber László remek, csörgősipkás fedélrajzával. Ebből a Karinthy-hangot, az Így írtok ti-hagyományt folytató irodalmi paródiák sem hiányoztak. Dinnyés Gyula, Zsabó Lőrinc, Zolk Zoltán, Lilahy Lajos, Tamási Minden Áron, Kakuk Jenő alakja és műve, erénye és gyengéje az alig eltorzított nevek mögül tűnik elő, máig hitelesen és nevettetően.
A Legenda az örökkévalóságról százhuszonöt oldal. Ötven kroki, karcolat, vers, gúnyrajz slágermagyarázat - a tavalyi születési centenáriumra időzítve. Bárki is válogatta (a felelős szerkesztő Szabó Zsuzsára kell gyanakodnunk), biztos ízléssel, értékítélettel nyúlt a hagyatékhoz, s nagyjából egységes könyvet állított össze, a személyes-családi és a közéleti-politizáló humor területéről. A szerkesztő ismerte - hiszen, konkrét név nélkül, idézi is a hátsó borító ajánlásában - a közelmúlt legjelentősebb, legfontosabb Darvas-portréját, melyet László Ferenc tett közzé a Magyar Narancs Elsüllyedt szerzők sorozatában, sok tárgyszerű érdekességét és pontos megállapítást tudatva a nagy nevettetőről. A csodálatos papagáj című irodalmi karikatúra-gyűjteményét kétszer is remekműnek nevezi, de az elsüllyedtségből - a viszonylagos feledésből, az irodalomtörténeti közönyből - nem tudja és nem is akarja visszahúzni Darvast.
Az örök emberi gyengéken és megfigyeléseken alapuló, villódzóan poéntáncos szatírák többsége ma is romlatlanul hatásos (Sétáltatom a kisfiamat; Átrendezzük a lakást; Az én papagájtörténetem; Szakmák szeretete stb.). Külön színfolt az elsősorban Darvas copyrightjának számító slágermagyarázat. Este fess a pesti nő cím alatt nem a máig dúdolt Halász Rudolf-szerzemény olvasható, hanem annak tudományoskodó, kifordító kommentárja. "...én is tudom, te is tudi, reklámfőnök Halász Rudi!" - e pár bugyuta szó Darvas hangján "ezer éve" megragadt a fülemben. Ki tudja, mi okból, "szállóigeként" vetem be magam is, ha kézenfekvő dologról esik szó, amelyről nem is szükséges többet fecsegni.
Néhány humoreszk csak az 1945 utáni újrakezdésbe, illetve a koalíciós időkbe belehelyezkedve honorálható (Úri divat; Csereüzlet;Áramvonalas csoda; Itt a forint! - benne a Nemzeti Színházat igazgató Major Tamással, a kultuszminiszter költő Keresztury Dezsővel -; Folt, amely nem tisztít stb.). A Káin és Ábel történetét, a testvérgyilkosságot perszifláló Fejezetek a demokratikus ótestamentumból talán nem kevés múltbúvárt rábír arra, hogy a Rövidítésszótárban megkeresse a NOT-ot (Népbíróságok Országos Tanácsa), életrajzi vagy történeti forrásban Vidovicsot (Vidovics Ferencet, a fordulatos életű kisgazda politikust. Kitűnik - a humoreszkből is -, hogy Vidovics élesen kommunistaellenes platformon állt, Darvas viszont éppenséggel nem. Erre is célozva írta László Ferenc, főleg a már 1948 utáni esztendőkről: "Egy szellemtelen rendszer derűs mindennapjairól gondoskodni nyilvánvaló nehézségekkel és veszélyekkel járt, s Darvas tehetségéről és emberi tisztességétől árulkodik, hogy ekkoriban írott humoreszkjeit döntően ma is szellemesnek találjuk, s csak ritkán érződik ki belőlük a félsz vagy a megfelelni vágyás"). A közölt verseknél (Legenda a nő teremtéséről; Sanzon) akadnak jobbak is az életműben.
Felvidéki András karikatúrája
Felvidéki András
pompás borítót és illusztrációkat készített az élvezetes könyvhöz. Karikatúrái merítenek az ezerkilencszázhúszas évek sajtórajzainak vonalvezetéséből, ironizálnak a korai avantgárdon, felidézik az ötvenes évek világát, és hasonló természetességgel nevettetnek, mint a humor lélektanát és technikáját oly jól ismerő Darvas Szilárd.
