A kép az 1977-es Sportolók sorozat egyik darabja, amelyben Warhol a kor tíz leghíresebb és leginkább kedvelt sportolóját örökítette meg több példányban. Négy éve egy aukción az egyik O. J. Simpson-kép közel hétszázezer dollárért kelt el.

Az amerikaifutball-játékos nevét 1994-ben „az évszázad perének” köszönhetően azok is megismerték, akik a sportágban teljesen járatlanok voltak. Simpsont azzal vádolták, hogy megölte exfeleségét és annak barátját. A letartóztatását megelőző autós üldözést a televízióban élőben közvetítette, csakúgy, mint a jó egy évid tartó tárgyalássorozatot, amelynek a végén O. J. Simpsont felmentették. Később az áldozatok családjai polgári pert indítottak, azt megnyerték, és 33,5 millió dolláros kártérítést kaptak.

Az esetből készült több tévés adaptáció, O. J. Simpson pedig 2006-ban bestseller botránykönyvben írta meg azt a verziót, hogyan ölte volna meg a feleségét. Már ha ő tette volna – vagy tényleg ő tette?, kérdezték sokan.

2008-ban fegyveres rablással és emberrablás kísérletével vádolták meg. A bíróság bűnösnek találta, 2017-ben szabadult.

A Phillips aukciós ház által árverésre bocsátott Andy Warhol-kép a művész 1977-es Sportolók sorozatának egyik darabja, amelyben a kor tíz leghíresebb és leginkább kedvelt sportolóját, O. J. Simpson mellett Chris Evertet, Pelét, Muhammad Alit és Kareem Abdul-Jabbart örökítette meg. Mindegyikőjükről több festmény készült egy-egy Warhol által fotózott polaroid alapján, Simpsonról szám szerint tizenegy.

Az alkotást Warhol és Simpson is aláírta, és 2011-ig a Profi Amerikaifutball-játékos Hírességek Csarnokában volt letétben a példány, de soha nem láthatta a közönség. Ekkor egy anonim gyűjtő vette meg.

Az O. J. Simpsonról készített Warhol-képek egy példányát 2019-ben a Christie’s-nél 687 ezer dollárért adták el. A május 16-i New York-i aukción ez a darab szakértők szerint akár félmillió dollárt is érhet.

A képen Andy Warhol: O.J. Simpson (1977) című festménye. Forrás: Phillips