000_363M3YV stegosaurus.jpg

Elárverezik Apex, az artrózisos sztegoszaurusz csontvázát

Elárverezik egy sztegoszaurusz 161 millió éves megkövesedett csontvázát a jövő héten – közölte a New York-i Sotheby's csütörtökön.

Az Apex nevet viselő, 3,3 méter magas és fejétől farkáig 8,2 méteres csontvázat 2022 májusában találták a coloradói Dinosaur település térségében. A teljes csontvázat 2023 októberéig ásták ki.

A sztegoszaurusz a hátán kitüremkedő csonttarajok és faroktüskéi miatt az egyik legkönnyebben felismerhető dinoszaurusz. Szakértők szerint a sztegoszauruszok veszedelmes faroktüskéiket harcra használták, ám ezen a példányon nem láthatók ennek jelei, bár találtak ízületi porckopásra (artrózis) utaló bizonyítékot, ami arra utal, hogy Apex magas kort érhetett el.

Apexet a teste alá szorított farokkal találták, ami gyakori halálpóz állatoknál.

A csontvázat július 17-én árverezik el, becslések szerint az ára 4-6 millió dollár (1,5-2,2 milliárd forint) lehet.

„Elképesztően ritka állatról van szó” – hangsúlyozta Cassandra Hatton, az aukciósház munkatársa. „Ilyen jó állapotú sztegoszauruszt még nem bocsátottak árverezésre, így majd meglátjuk, hogy valójában mennyit ér” – tette hozzá.

Ez is érdekelheti

Közel kétmillió euróért keltek el el Napóleon pisztolyai

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen – számolt be róla a BBC News.

Kalapács alatt a Titanic egykori utasának arany zsebórája

Akár 150 ezer fontért (70 millió forintért) is elkelhet a Titanic egy gazdag utasának arany zsebórája a szombati árverésen, amelyet a brit Henry Aldridge & Son aukciósház szervez.

Több mint nyolcmillió euróért kelt el Alain Delon kép- és rajzgyűjteménye

Több mint 8 millió euróért (megközelítőleg 3 milliárd forint), azaz a becsült ár duplájáért kelt el Párizsban a Bonhams-Cornette de Saint Cyr árverési cég aukcióján Alain Delon francia filmcsillag 80 darabból álló műkincsgyűjteménye.