Elárverezték a Notre-Dame üvegablakait, bírósági ügy lett belőle

Egyéb

Feljelentést tett egy örökségvédelmi szervezet a Sotheby’s ellen a párizsi Notre-Dame-nak az 1862-es restaurálás után ellopott és 160 évvel később az árverési ház által aukcióra bocsátott két festett üvegablaka miatt. Az aukciós ház kitart amellett, hogy törvényesen járt el.

A Lumière sur le patrimoine (Fény a nemzeti örökségre) nevű párizsi székhelyű társaság, amely elidegeníthetetlen műkincsek lajstromba vételével, illetve ellopott műkincsek felkutatásával foglalkozik, lopás és orgazdaság címén tett feljelentést.

„Minden országban, ahol dolgozunk, a törvényeket és az ott hatályos szabályozásokat tiszteletben tartva járunk el. Mielőtt egy tulajdont árverésre bocsátunk, a legnagyobb gondossággal lefolytatjuk a szükséges kutatásokat és ellenőrzéseket, hogy bizonyosak legyünk benne: nincsen semmilyen jogi akadálya az eladásnak” – írta az AFP francia hírügynökséghez küldött e-mailjében a Sotheby’s.

Kifejtette, hogy „mélyreható tanulmányokat” végzett, és részletes jegyzéket közölt az eladási katalógusban, mielőtt 2015-ben árverésre bocsátotta az üvegablakokat. Mint írta, megkapták az illetékes hatóságok minden engedélyét, beleértve az exportigazolásokat, és figyelmeztették „a múzeumok szakértőit és restaurátorait”. A Sotheby’s közölte: a társaság nem értesítette a feljelentésről, és továbbra is „a hatóságok rendelkezésére áll a nyomozás során”.

A két festett üvegablakot, amelyet a francia rendőrség értesülése szerint 123 ezer, illetve 111 ezer euróért (47,3 millió, illetve 42,7 millió forintért) adtak el, a székesegyház restaurálását vezető Eugène Viollet-le-Duc építész emeltette ki, majd Édouard Didron üvegesmester adta el 1877 és 1905 között. A Sotheby’s szerint ugyaninnen származó hasonló műkincseket őriznek a genfi Művészeti és Történelmi Múzeum gyűjteményében.

Fotó: Shutterstock