A The Mission a nyolcvanas évek újreménytelenségről szóló zenei őrületének egyik legsikeresebb angol zenekara, öt éve, a Sziget Fesztiválon lépett fel legutóbb Magyarországon, előtte 1990-ben a Budapest Sportcsarnokban, a nevezetes taxisblokád alatt. A Sziget Nagyszínpada előtti, tömeges, dark-gotik fanatikus felvonulás miatt a környékbeli nyugdíjasok azt jelentették, hogy ember nagyságú, szomorú varjak lepték el a kis földdarabot. Aztán még abban az évben turnéztak egyet Dél-Amerikában, míg nem az egyik alapító, a basszusgitáros Craig Adams, valószínűleg zaklatott körülmények között, elhagyta a zenekart. A napszemüveg-függő, medvetorkú Wayne Hussey így szomorúan befejezte a koncertkörutat. Azóta nem pörögték túl magukat, míg nem megjelent a God Is A Bullet című albumuk, amely a régi rajongóknak is bejött, és bár rásegített a nosztalgia meg az ősi vizigót hírnév, teltházas koncerteket adtak belőle a mostani, állítólagos utolsó fellépéssorozatukon is.
A hajón mindenesetre kámingáutolt az összes, még meglévő magyar dark, igaz, hogy kövéren és kopaszon már csak a fekete ruházatukról voltak felismerhetők. A sötét, aszimmetrikus haj, a szekrénynagyságú ezüstékszerek, a szikár alak és óriáscsatos öv csak néhányuknál került elő a gardróbból, a rákendroll-letargiához való ragaszkodás szimbólumaként. Sok volt az ismerős arc, Budapest egykori legjelentősebb földalatti rákendroll klubjából, a Fekete Yukból, ahol Mátyás Attila ugyanezekre az igen egyszerű dallamokra, semmitmondó szövegekre és életérzésre alapozó zenekara, a Fuck Of System kezdte és fejezte be a pályafutását néhány év leforgása alatt. Most előzenekarként nosztalgiázott a frontember, aki a F.O.S után alapította meg a Sex Actiont, ami egy kevésbé lefojtott, más műfajú banda lett, innen ment el például reppelni "Ganxta" Zolee. Egyébként épp most állnak össze, úgyhogy biztos őket is láthatjuk majd újra a színpadon.
A The Mission házi előzenekara a német Deat Guitars után a Christian Death volt, a sötét, depressziós zene egy másik neves, angolszász képviselője a nyolcvanas évek végéről. Azért már az is derék dolog, ahogy fenn a színpadon összegyűjtötték ezeket az anakronizmusokat.
A The Mission-höz visszatérve, az összes jelenlévőnek ünnep volt a koncert természetesen, amely a sok előzenekar miatt igen későn kezdődött, de annál nagyobb ováció fogadta a fekete lelkűeket, különösen a karizmatikus énekest, aki a később állandóan változó The Missiont a Sisters of Mercyből kiválva csinálta meg, és ez utóbbi énekesének, Andrew Eldritch-nek a parafrázisa lett. Tény, hogy Eldritch sírból jövő, és mégis rákendroll életérzéstől áztatott hangját nehéz felülmúlni. A The Misson új lemeze sem építette be a punkrockot, maximum a kevés akkord meg a lassú tempó emlékeztet arra, hogy a The Cult előzenekara voltak valaha. A számaik meglehetősen egyformának bizonyultak, a koncert meg, mivel látványnak sem volt túl izgalmas, ennek megfelelően megtapadt a hajó fenekén. De ez nyilván így volt ám annak idején is, csak akkor még az élőhalott életérzésnek szólt a lelkesedés. Ráadásul ez volt az utolsó alkalom, hogy élőben lássuk a sötétség koronázatlan királyait, úgyhogy csak a szépre emlékezzünk.
