Két munkatársukat figyelmeztetésben részesítették, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja az intézményt – adta hírül a Katona József Színház azután, hogy belső vizsgálatot indított, mert a Demokratikus Koalíció tagjai kedvezményesen vásárolhattak jegyeket a színház előadásaira.

Jelentős kedvezménnyel vásárolhattak jegyet a Demokratikus Koalíció tagjai a fővárosi fenntartású Katona József Színházba – írta néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzet. A lap a párt tagjainak küldött hírleveléből értesült a lehetőségről. A színház az orgánum felvetésére elismerte: 28 ilyen kedvezményes jegy talált gazdára november 21. és 25. között, de hangsúlyozta, hogy rendszeresen ajánlanak fel jegyeket intézményeknek, köztük a keresztény egyháznak, a MOL-nak, a Magyar Tudományos Akadémiának, és – mint írták – a Demokratikus Koalíció esetében nem a pártszimpátia motiválta őket.

Úgy fogalmaztak: a színház helyzete „a kormány gazdaságpolitikájának és az önkormányzati rendszer működésének ellehetetlenítése miatt jelentősen romlott az elmúlt években. Ehhez társul ráadásként, hogy az országunkra sajátosan jellemző, egyre súlyosabb gazdasági helyzet (például az európai átlagból messze kimagasló infláció), valamint a fizetőképes kereslet csökkenése miatt értékesítési osztályunk kénytelen a jegyértékesítési kedvezményeket egyre szélesebb kör számára elérhetővé tenni.”

Közben a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén Karácsony Gergely főpolgármester egy napirend előtti felszólalásra adott válaszából kiderült: a színházban fegyelmi vizsgálat folyik. Csütörtökön pedig a Katona a közösségi oldalán azt írta: „A kedvezmények a közönségszervezésen és kapcsolattartókon keresztül jutnak el a különböző jegyvásárlói csoportokhoz, melyeket kuponkódokkal lehet igénybe venni. A jegyvásárlási lehetőséghez kapcsolt kísérőlevelet nem a színház, hanem az adott szervezet munkatársa fogalmazza meg és küldi szét.”

A történteket a színház is elhibázottnak gondolja, ezért annak kivizsgálására átfogó vizsgálat indult, és ennek eredményeképpen a szükséges munkáltatói intézkedéseket megtették: „Két munkatársunkat figyelmeztetésben részesítettük, egy vezető beosztású dolgozónk pedig elhagyja a színházat.”