„A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.

A búcsúztatást vezető Balog Zoltán református lelkész úgy fogalmazott, hogy Fekete György az élettel betelve érkezett meg őseihez. Nem hagyott maga mögött adósságot, elintézetlen ügyeket, utolsó munkája, egy famozaik is elkészült, amelyet egyetlen fiának készített.

A pályatársak nevében búcsúzó Mezei Gábor Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész azt hangsúlyozta, hogy Fekete Györgyöt a jóba vetett rendíthetetlen hit, a tökéletes tisztesség és a kiapadhatatlan alkotói energia kísérte végig egész életében.

„Ahol ő ott volt, ott mindig rendben mentek a dolgok” – emelte ki a pályatárs.

Fotó: origo.hu

Az alkotó belsőépítészként múzeumi kiállítási installációkat tervezett, templomok, iskolák, üdülőszállók, művelődési házak belső tereit, külföldi magyar kiállításokat. Környezetkultúrával foglalkozó hat tévésorozat forgatókönyvének volt írója és műsorvezetője. Az újraindított Magyar Iparművészet című folyóirat főszerkesztője is volt, emellett számtalan cikke jelent meg szakmai, irodalmi és közművelődési orgánumokban.

Belsőépítészeti munkásságának lezárása után speciális kollázstechnikát fejlesztett ki, nyolcvanötödik születésnapja alkalmából a Pesti Vigadóban nyílt famozaikkollázs-tárlata jól illusztrálta szüntelenül izzásban lévő művészetét. Állandóan megújuló, másokért áldozatkész szellemiségét magán viseli a felújított többfunkciós Pesti Vigadó jelenlegi arculata, a Műcsarnokban újraindított nemzeti szalonok sora. Kultúrpolitikusi évtizedei számos eredménye közül is kiemelkedik a Nemzeti Kulturális Alap megalapítása. A Magyar Művészeti Akadémia az ő elnökletével vált köztestületté, összhangban azzal a szellemi és formai mintával, melyet Makovecz Imre alapozott meg.

„Nem elköszönni jöttünk tőle, hanem megköszönni jöttünk őt Istennek. Inspiráló hatása belénk épült, amit okos beszélgetésekkel, mély gondolatcserével, jobbik énünk megerősítésével végzett. Munkájában stratégává fejlődött, barátságaiban viszont sosem taktikázott” – fogalmazott Fekete Károly református lelkész.

Kiemelte, hogy Fekete György életigenlőként nem sürgette a halált, de tudatosan készült rá. Számvetést végzett, lekerekítette terveit, hogy ne maradjon utána olyan, ami befejezetlen. Fekete György életének 88. évében, április 15-én hunyt el.

Kiemelt fotó: Origo