Isuma – inuit nyelven ez a szó azt jelenti gondolkodni. Ez a neve Kanada első, őslakos tulajdonban álló médiavállalkozásnak. Az 1990 óta működő produkciós cég bennszülött történetekből készít filmeket, melyeket maguk írnak, rendeznek és adnak elő a saját nyelvükön. Idén az ő különleges filmművészetük képviselte Kanadát a nemrég zárult Velencei Biennálén is. Az Isuma csapatának egyik producerével és operatőrével, Jonathan Frantzcal beszélgettünk egyebek mellett arról, hogy milyen érzés forgatni a sarkkörön túl, valamint a modern kor és a tradíciók megtartásának egyensúlyáról.

Noah Piugattuk életének egy napja (One Day in the Life of Noah Piugattuk) – ezt a filmet vetítették ki a kanadai pavilon egyik kivetítőjén. A történet a 60-as években játszódik, amikor egy vándorló vadászó bennszülött családot meglátogat a kormány egyik képviselője (őt a dán Kim Bodnia alakítja, akit a magyar filmnézők a Híd című krimiből ismerhetnek). A Főnöknek nevezett férfi megpróbálja rábeszélni az inuitokat, hogy adják fel az eddigi életmódjukat, költözzenek be egy rezervátumba, ahol modern házakban élhetnek, a gyerekek iskolába járhatnak. A családfő ettől elzárkózik, nem látja értelmét, hogy miért lenne jobb nekik, ha elfordulna attól, amit az őseitől tanult. Nem tudja elképzelni, milyen élet lenne az, ha nem úgy élne, ahogy mindig is élt, az áramló jégpáncél szélén. Ellenállása azonban fölösleges. Mivel maguktól nem költöztek el a Baffin-föld egy zord szegletéből, erőszakkal telepítették ki a családot, hogy aztán bányát nyissanak az ősi vadászterületen.

Az Isuma csapata őslakos szemszögből mesél el őslakos történeteket. Elsősorban a saját közösségüknek, de fontos céljuk, hogy ezeken a valóban hiteles elbeszéléseken keresztül mások is megismerjék őket – mondta a Kultúra.hu-nak a vállalkozás egyik producere. Jonathan Frantz ugyan nem inuit származású, de neki kanadaiként nagyon fontos, hogy ezek a filmek akár a múltban ejtett sebeket is gyógyíthatják.

„Arra is próbáljuk használni ezeket a videókat, hogy megértsük a múltat, és hogy egyesek felismerjék, talán nem jó úton járnak. Így felhagyjanak olyan próbálkozásokkal, amelyek károsak az inuit közösségnek. Közösen dolgozunk azon, hogy végül maguk mögött hagyják a fájdalmas múltat és továbblépjenek. A kanadaiak az elmúlt évtizedekben folyamatosan ismerik meg az őslakosokat, a különböző szervezeteiket. Nemrégiben mozgalom indult a megbékélésért: a kanadai kormány bocsánatot kért az inuitoktól az ellenük múltban elkövetett rossz döntésekért, és nagy erőfeszítéseket tesz a megbékélésért. Ez nagyszerű, de hosszú időnek kell eltelnie, hogy látszódjanak az eredmények.”

Jonathan Frantz

A filmek forgatása nem a megszokott utat követi. „A történeteket a helyiek között fontos szerepet betöltő személyek mesélik el. Északon a zord időjárás állítja kihívás elé a stábot, nemcsak az extrém hideg miatt. Gyakran vannak viharok, snowmobilokkal közlekednek, sátrakban alszanak. Egy nehéz forgatási nap után pedig nem mennek haza vagy egy hotelbe.

Az inuitok úgy élnek manapság, mint bármelyik kanadai: már nem laknak igluban, és mikrosütőt is használnak. Ezért az Isuma a jelenüket bemutató filmeket is forgat. Arról, ahogyan a 21. században élnek.

„Van facebook profiljuk, okostelefonjuk. Orvosok és ügyvédek vannak köztük. De megőriztek bizonyos tradíciókat, vannak olyan csoportok, akik még mindig fókára vadásznak. Inkább így tartják el a családjukat, ahogyan azt tették az őseik több ezer éve, mint hogy megvegyenek olyan marhahúst, ami több ezer kilométerről származik. Olyan állatot esznek, ami szinte a küszöbüknél van. Ez egy különös, kevert életmód. Egyfelől alkalmazkodnak és kapcsolódnak a globalizált világhoz, miközben próbálják fenntartani azokat a megszokott gyakorlatokat, melyek boldogan és egészségesen tartották őket évszázadokon át. Sokan keresik a választ, hogy hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt. Ki kell egyezni valahogy a globalizálódó világgal. Egy olyan jövőt kell választani, ahol jelen van mind a kettő. Az őslakosok művészete például nem változott, ellenállt a külső hatásoknak, mégsem múzeumi darabok, nem fagytak az időbe. Az inuitokban is benne van a változás vágya – de minden attól függ, hogy a változás hogyan történik. Ki irányítja a változást, és ki profitál ebből. A művészetünket arra is használjuk, hogy minél több embert bevonjunk az erről szóló párbeszédbe” – mondja Frantz.

A közösség nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy ők képviselik Kanadát a biennálén, de ez a siker nem változtatja meg az eredeti célkitűzéseiket. „Nem is jelentkeztünk, nem gondoltuk volna, hogy egyáltalán figyelembe vennének minket. Egy nap aztán telefonon hívtak: Találd ki, mi történt! Titeket választottak ki a jövő évi Biennáléra. Ez remek lehetőség volt számunkra, hogy bemutatkozhassunk az európai közönségnek, olyanoknak, akik talán nem hallottak rólunk. Ha mások érdeklődnek irántunk, az nagyszerű. De fő célunk továbbra is az, hogy inuitok számára készítsünk filmeket.

Fotók forrása: isuma.tv