Az életöröm vonzásában

A korról nagyvonalakban

A külföldi, különösen a hozzánk közeli bécsi és müncheni akadémiákon az 1850?1860-as években egy, a romantikából eredő stílust, a historizmust tették meg hivatalos művészetté. A régi-új irányzat a múlthoz, a régi korok alkotásaihoz nyúlt vissza, ezáltal könnyen taníthatóvá, továbbörökíthetővé vált, egységes stílust hozott létre. A külföldön tanuló festőink így alkothattak nagyot a történelmi festészetben ? elég csak Székely Bertalan, Madarász Viktor vagy Benczúr Gyula alaposan szerkesztett, kontrasztos, drámaian súlyos alkotásaira gondolnunk.

A modern irányzatok a század második felében Franciaországban kezdtek éledezni, a vasútnak köszönhetően a festők egyre több időt töltöttek a műterem helyett a szabadban. Kezd terjedni a realista festészet is: Édouard Manet már az 1860-as években modern öltözékű alakokat ábrázolt a tájban, Claude Monet pedig továbbbontotta a színeket a napfény változásait vizsgálva. A magyar alkotók közül páran már ekkor csatlakoztak az új látásmódhoz, élükön a barbizoniak természetlátását követő Paál Lászlóval, a realista Munkácsy Mihállyal és a korai impresszionista Szinyei Merse Pállal.

Az újabb generáció festői itthon és külföldön is továbbfejlesztették a stílust. Addig-addig kísérleteztek a színek és a formák játékával, viszonyával és természetével, míg végül megalapozták az avantgárd formabontó és formaépítő irányzatait. A 20. században így végképp felgyorsultak az események.

Csók és Renoir

Ha egymás mellé tesszük a századfordulón alkotó magyar és francia festő egy-egy képét, látszik, mennyire azonos szellemben alkottak. Érdemes azonban kicsit körüljárni a kérdést: pontosan miben és miért hasonlítanak?

Az impresszionizmus korai szakaszában a festők a tünékeny fényviszonyok változását a tájban vizsgálták: erre szolgált az elnagyolt, vázlatos, gyors ecsetmozgás és a könnyed színvilág. Renoir viszont elsősorban nem tájfestő volt, ahogy Csók István sem.

Csók és Renoir a modern, korabeli élet figurális festészetén keresztül vizsgálta az új stílust. Bizonyos mértékig ragaszkodtak a szerkesztéshez és a műtermi munkához, mégis sikerült kifejezniük alakjaikon az életöröm és a szabadság érzését. Renoir stílusának sajátossága az elmosódott körvonalak, melyek puhán felolvadnak a mindent átfogó atmoszférában, a mozgékony, vibráló, színes kavargásban. A nagybányaiak körében is alkotó Csók koloritgazdag festészetének szintén alapeleme a benyomás eleven, tájat és tárgyakat összefogó látásmódja.

A korai szakaszban még mindketten a realizmushoz kötődtek. Renoir végül az 1860-as években fordult az impresszionista törekvések felé, miután barátságot kötött Claude Monet-val. Csók képei viszont csak 1903 után, Párizsba költözését követően kezdték felvenni az impresszionista színvilág és a posztimpresszionista foltfestés stílusjegyeit.

A két festő a témaválasztásban is eltér: míg Csók a magyar népi életet és népművészetet ötvözte az impresszionizmussal, addig francia kortársa a városi élet pillanatait jelenítette meg. Azonban mindkét festő törekedett arra, hogy a fiatalság életerejét, szépségét minél természetesebben és gyönyörködtetőbben adja vissza.

A Renoir életművének második szakaszában történt változást végül az 1881-es olaszországi útja idézte elő. A francia festő Raffaello és Ingres műveinek hatására a klasszicizmus felé fordult: képei kidolgozottabbak lettel, a színek helyett a formák kapták a hangsúlyt. E korszakának záróképe az 1887-es Nagy fürdőzők, melyhez több évig készített előtanulmányokat. Bár Renoir nem tért vissza az impresszionizmushoz, az 1880-as évek végén újra elkezdte a színekkel való játékot.

Csók István szintén megfordult Olaszországban egy nyaralás erejéig, az itt szerzett élményeiből készítette 1937-ben az Amalfi című képét. A magyar festő hosszú pályájára szintén hatással voltak más stílusok is: a napfényes plen air után a misztikus szimbolizmus és a szecesszió stíluselemei is feltűnnek képein.

Miért nézzünk képeket?

Amikor festményeket nézünk, érdemes őket több szempontból körüljárnunk. Érdemes elhelyeznünk az alkotásokat a korban, így nemcsak a kor szellemét, de a festőt és művének jelentőségét is felismerhetjük. Ezt követően a festő életútját sem árt megismernünk, melyből kiderül, hogy milyen hatások érték, kikkel találkozott, hol és hogyan alkotott. Így áll össze a kép története, a látvány így válik nemcsak értelmezhetővé, de fontos kordokumentummá is.

Auguste Renoir festményei a világ számos múzeumában megtalálhatóak, nagyobb mennyiségben Párizsban, a Museé d?Orsay-ben és Washingtonban, a National Gallery of Artban. Csók István festményei hazai kortársaiéval együtt a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetőek meg.