Elhunyt 93 éves korában Bernard Cribbins brit színész, akit a Folytassa… című kultsorozatból és a Ki vagy, doki? című sorozatból is ismerhettek a nézők.

Hét évtizedes színészi pályafutása alatt a méltatások szerint melegszívű, barátságos karakterszínész a britek több generációjának gyermekkorát is derűsebbé tette. Ő játszotta Albert Perks állomásfőnököt a Hárman a vasút mentén című, 1970-ben bemutatott filmklasszikusban, és az ő hangján szólalt meg a The Wombles című, 1970-es évekbeli animációs tévésorozat összes szereplője.

Cribbins szinkronizálta a vörös mókust, Tufty Fluffytailt, akitől a biztonságos közlekedést tanulták a brit gyerekek, és több mint százszor játszott a Jackanory című szintén gyerekeknek szóló tévésorozatban is.

Cribbins 1928-ban született szegény családban az északnyugat-angliai Oldhamben, tizenévesen otthagyta az iskolát, és egy helyi repertoárszínházban kezdte pályafutását. Később a West End számos színházi produkciójában láthatta a közönség. Az ötvenes évek második felétől játékfilmekben és tévés produkciókban is szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint az Alfa holdbázis vagy a Picasso kalandjai. De Hitchcock Téboly című 1972-es thrillerében is játszott.

A Ki vagy, doki? című sorozat producere, Russell T. Davies csodálatos színészként emlékezett rá. „Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem őt. Köszönet mindenért, öreg katonám. Egy legenda hagyta el a világot” – fogalmazott.

Nyitókép: Shutterstock/Wirestock Creators