Elhunyt Bill Viola, a videóművészet egyik úttörője

Művészet

Bill Viola 73 éves korában, július 12-én hunyt el Long Beach-i otthonában, halálát Alzheimer-kórhoz kapcsolódó szövődmények okozták. A magyar közönség az Ernst Múzeum 2013-as Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításán, illetve a Concerto Budapest – Ligeti Ensemble 2023-ban adott koncertjén találkozhatott munkáival.

Bill Viola műveinek középpontjában olyan univerzális témák állnak, mint a születés, a halál, a szeretet, az érzelmek és a humanista spiritualitás. Hitt a dualizmusban, abban, hogy a világ komplexitásának megértéséhez a végleteket kell vizsgálni, ezért munkáiban gyakran épített az élet és a halál, a fény és a sötétség, a zaj és a csend, a tűz és a víz, a nyugalom és a feszültség ellentéteire.

1951. január 15-én született New Yorkban, a város Queens és Westbury negyedeiben nőtt fel. Képzőművészetet és elektronikus zenét tanult a Syracuse-i Egyetemen, majd a James Madison Egyetem Vizuális és Előadó-művészeti Karán folytatta tanulmányait. A '70-es évek elején kezdett zenélni és videóműveket készíteni: David Tudor zeneszerzővel együtt játszott a Rainforest nevű formációban, ez később Composers Inside Electronics néven vált ismertté. 

Az Art/tapes/22 firenzei stúdió technikai vezetőjeként ismerte meg Nam June Paik, Bruce Nauman és Vito Acconci munkáit, amelyek nagy hatással voltak rá. Hasonló fontos találkozást jelentett számára Kira Perov, aki 1977-ben a melbourne-i La Trobe Egyetemre hívta meg Violát, ami (a házasság mellett) egy életre szóló művészi együttműködést eredményezett. 

Bill Viola sokat utazott, utazásai erős nyomot hagytak munkáin. A Salamon-szigeteken, Jáván és Indonéziában hagyományos zenéket rögzített, Japánban elmélyült a zen buddhizmusban, de az iszlám szufizmus, a középkori és a reneszánsz nyugati keresztény misztikus hagyományok motívumai egyaránt felismerhetők alkotásain.

Inspirálta Hieronymus Bosch és Dieric Bouts (The Quintet Series, 2000–2001), egy tárlaton Michelangelo alkotásaival, egy másik alkalommal pedig az Alhambrában látható művekkel léptek párbeszédbe videóművei, de megemlékezett a szeptember 11-i merénylet áldozatairól is (Observance, 2002), míg Wagner Trisztán és Izoldájának előadásához Peter Sellars rendező hívta alkotótársnak (The Tristan Project, 2004), 

Első filmjeitől kezdve kedvelte az ultra slow motion technikát, ami festményszerű hatást kölcsönzött az alkotásoknak. Bár a kor legkorszerűbb technológiai eszközeivel dolgozott, mégis konzervatív művész volt abban az értelemben, hogy alig használta a digitális vágást.

Munkáit kiállították a világ legjelentősebb kortárs művészeti fesztiváljain, köztük a kasseli Documentán, a Whitney Biennálén, valamint a Velencei Biennálén, amelynek 1995-ös kiadásán ő képviselte az Egyesült Államokat. Alkotásait önálló tárlaton mutatta be a Whitney Museum of American Art, a párizsi Grand Palais, a firenzei Palazzo Strozzi, a bilbaói Guggenheim Múzeum és a londoni Royal Academy of Arts. 

2000-ben különleges kollaborációt készített a Nine Inch Nailsszel és a zenekar énekesével, Trent Reznorral. A turnéról készített szvit vizuális megvalósítása egy triptichon lett.

 

Munkásságát számtalan díjjal ismerték el. Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia rendes, a londoni Királyi Művészeti Akadémia tiszteleti tagja és a Liège-i Egyetem díszdoktora volt, megkapta a francia Művészetek és Irodalom Érdemrendjét, Katalónia Nemzetközi Díját, a német Medienkunstpreist, a NORD/LB Művészeti Díját, valamint a művészeti Nobel-díjnak is nevezett japán Praemium Imperiale kitüntetést.

A cikk forrásai itt és itt.