Elhunyt Frank Rosenfelt MGM-főnök

Egyéb

(MTI/AP) - A jogi végzettségű Rosenfelt 1955-be került az MGM stúdióhoz, amelynek fő jogtanácsosa lett 1969-ben. Miután Kirk Kerkorian tulajdonába került a cég, 1972-ben kinevezték  a stúdió vezetőjévé.
    Kitűnő barátság fűzte Stanley Kubrick filmrendezőhöz, többek között a 2001: Űrodüsszeia filmjének megvalósításában is része volt. De az Oscar-díjas David Lean (Doktor Zsivágó) és George Burns (A Napsugár-fiúk) is baráti köréhez tartozott.
    1977-től 1985-ig az amerikai filmakadémia kormányzói testületében is helyet kapott.
    Emlékezetes anekdotái közül az egyik leghíresebb pályafutása nagy csalódásához fűződik: akkora haragra gerjedt, mikor a Rocky elhalászta a szívügyeként kezelt Hálózat című film elől az Oscar-díjat, hogy még azt is megtiltotta, hogy akárcsak a Stallone-film nevét is kiejtsék előtte az otthonában.