Életének 83. évében, kedden elhunyt Galavics Géza művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.

Galavics Géza 1940-ben született Győrben. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte, pályaválasztására nagy hatással volt az ott megismert Csatkai Endre. Az érettségi után, 1958 és 1963 között történelem és művészettörténet szakon tanult a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

Diplomájának megszerzését követően, 1963 és 1971 között a Magyar Nemzeti Múzeumban a Magyar Történelmi Képcsarnok, majd közel negyven éven át az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja, utóbb Kutatóintézete munkatársa volt.

Munkásságának fő területe a magyarországi késő reneszánsz és barokk művészet volt a klasszicizmus térhódításáig, mindig kitekintéssel Közép-Európára. Életpályáját végigkísérték az ikonográfiai elemzések. 1986-ban jelent meg akadémiai doktori disszertációként elfogadott, Kössünk kardot az pogány ellen – Török háborúk és képzőművészet című monográfiája, a korszak történeti ikonográfiájának máig példamutató alapműve.

Fontos kiállítások fűződnek Galavics Géza nevéhez. A magyarországi művészettörténetről szóló könyvsorozat előkészületének volt emlékezetes állomása a Művészet Magyarországon 1780–1830 című kiállítás (Magyar Nemzeti Galéria, 1980), de a közép-európai országok A barokk éve című kiállítássorozatának budapesti tárlatát is ő rendezte Barokk művészet Közép-Európában – Utak és találkozások címmel (Budapesti Történeti Múzeum, 1993). Tudományos tanácsadója volt a Történelem-kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon (Magyar Nemzeti Galéria, 2000) vagy az Ige-idők: A reformáció 500 éve (Magyar Nemzeti Múzeum, 2017) című kiállításnak is.

Az 1990-es évektől új kutatási területet keresve kezdett bele az újkori történeti kertek vizsgálatába. Az angolkert mint utópia címmel 2001-ben előadott akadémiai székfoglalójában új megvilágításba helyezte a magyarországi kastélykerteket. 2022-ben tartott, Képtörténet és társadalomtörténet – Kora-újkori nézőpontváltozások az európai és magyarországi cigány ábrázolásokon című előadása pedig megmutatta, hogy az egész pályáját meghatározó érdeklődési területeit élete vége felé is alkotó módon tudta összekapcsolni a művészettörténet és a történetírás újabb irányzataival, de a zenetörténettel is.

Galavics Gézát 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben rendes tagjává választották. 1991 és 1999, majd 2002 és 2008 között az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottságának elnöke, 2020-tól pedig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tiszteletbeli tagja volt. Munkáját a Társulat Pasteiner- és Ipolyi-éremmel is elismerte.

Az Akadémia idegen nyelvű művészettörténeti folyóiratának, az Acta Historiae Artiumnak 1994/1995-től, magyar nyelvű folyóiratának, a Művészettörténeti Értesítőnek pedig 1988-tól mindvégig szerkesztőbizottsági tagja volt. 1995-ben az ő kezdeményezésére jött létre a Művészettörténeti Bizottság által évente kiadott, a legkiválóbb művészettörténeti publikációk elismerésére szolgáló díj, az Opus mirabile.

2010-ben vonult nyugdíjba, de nyugalmazott kutatóprofesszorként haláláig részt vett a Művészettörténeti Intézet munkájában.

Fotó: Szigeti Tamás / MTI