67f1e2dd-9180-425c-a5f2-c52cc03d4379.jpg

Elhunyt Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja

Életének 81. évében elhunyt Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház örökös tagja. A gyászhírt a teátrum közölte.

Jancsik Ferenc 1946. január 12-én született Pesterzsébeten, iskoláit Csepelen végezte. Játszott a Kecskeméti Katona József Színházban, a miskolci, majd a budapesti Nemzeti Színházban, 1988-tól a békéscsabai teátrum művésze volt. Tíz évig színészmesterséget tanított a békéscsabai színiiskolában, munkásságáért Békés Megye Kultúrájáért díjjal, valamint Békéscsaba Város Életműdíjjal tüntették ki. Kisebb szerepekben az elmúlt években is feltűnt a színpadon. A színház a művészt saját halottjának tekinti – tette közzé az MTI.

Címlapfotó: Jancsik Ferenc a császár követe szerepében Pozsgai Zsolt A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin) című drámájának próbáján a Békéscsabai Jókai Színházban 2017. november 29-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI

Ez is érdekelheti

Százkét éves korában halt meg Marlon Brando Oscar-díjas partnere

Százkét éves korában elhunyt Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írta meg a Variety.com.

Meghalt Egenhoffer Tibor, aki az Egri Csillagok és az Indul a bakterház képi világát is meghatározta

Kilencvenkét éves korában elhunyt Egenhoffer Tibor látványtervező, a magyar film és televízió díszletkultúrájának elkötelezett alkotója .

Meghalt Marina Vlady francia színésznő, aki követte férjét a Szovjetunióba is

Nyolcvannyolc éves korában hunyt el csütörtökön Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő – tudatta családja az AFP francia hírügynökséggel.

Meghalt Deák Bill Gyula

Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar bluesénekes – jelentették be a hírt szeptember 17-én a zenész Facebook-oldalán. A közlemény szerint a magyar blues kiemelkedő alakja egy sikeresnek mondott műtét után hunyt el.