Elhunyt 82 éves korában Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Jirí
Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett
Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi
előadás fűződik a nevéhez.

Színészként
mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan
ellenőrzött vonatok
című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből
rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat.

Az
1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik
legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a
rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a
főszerepet.

Színészként
Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című
filmjében szerepelt.