Életének 85. évében elhunyt Kátai Mihály György Munkácsy-díjas festőművész, tűzzománc-készítő, szobrász, keramikus, író.

A művész ornamentikai kutatásokat folytatott Európa különböző országaiban. Az európai népi kultúrákkal, az ókori görög és gnosztikus filozófia ezoterikus vetületeivel, mitológiákkal és jungiánus pszichológiával is foglalkozott. Több mint 10 éven át a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep alapító művészeti vezetője volt. Számos önálló kiállítása nyílt országszerte és külföldön.

Az 1970-es évek közepétől különösen köztéri alkotásai, térplasztikái voltak jelentősek, melyeknek bonyolult, elsősorban népművészeti ihletésű, szimbólumokkal terhes ikonográfiájához gyakran mellékelt irodalmi emelkedettségű műleírást.

Az 1980-as évek elejére alakította ki az úgynevezett kecskeméti eljárást,

melynek szépségét a „tűzben pikturálás”, azaz a többszöri égetés biztosítja és az ennek során létrejött rétegződés a zománcanyagban.

1987 után váratlanul visszavonult a zománcművészettől, és nagyméretű szimbolikus, figurális olajképeket kezdett el festeni.

Főbb művei közé tartozik az Elfelejtett ősök arcképcsarnoka (1969), a Vecchio processio (1993), a Zala megye jelképei, az Orvostudomány-történet, az Életőriző, a Naphívogatók, a Holdtükör és a Délibába.

Többek között salgótarjáni zománcbiennále díjban, erfurti kvadriennále nagydíjban, Munkácsy Mihály-díjban, a kecskeméti nemzetközi zománcművészeti alkotóműhely életműdíjban részesült, és elnyerte a Tűzzománcművészek Magyar Társadalmi életműdíját is.

Kiemelt kép: Havas Eszter / Facebook