Júszuf Sanín főiskolai tanulmányait Alexandriában, az angol nyelvű Victoria College-ban végezte. Ezt követően az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjjal rendezést és színészetet, majd hazájába visszatérve, 24 éves korában elkészítette első filmjét, egy könnyed vígjátékot, az Amin papát.
Első alkotói korszakának központi műve az 1958-as Vaskapu (más címen: A főpályaudvar). Ez a szegényekről és nincstelenekről szóló filmetűdje sok rokon vonást mutat az olasz neorealista alkotásokkal és akárcsak a Biciklitolvajok, pont azoknak a körében talált elutasításra, akiknek a problémáit feszegette. A nyomorék és szexuálisan frusztrált újságárus karakterét egyébként maga a rendező alakította rendkívüli átütő erővel.
Az 1926 januárjában született Júszuf Sanín munkáiban kezdetben elkötelezte magát Gamal Abdel Nasszer, Egyiptom második elnökének társadalmi reformjai, valamint pánarab programja mellett. Rajongása a muzulmán közösségi szellemet, az arabság egészével kapcsolatos érzületeket, a regionális összetartozás tudatát és a patriotizmust elegyítő "nasszerizmus" iránt az 1963-as Szaladin szultán című műben csúcsosodott ki.
Az egyiptomi filmkritikusok szerint minden idők legjobb egyiptomi filmjének tartott A föld nyolc évig készült az országban rendkívül népszerű Abdel Rahman al-Sarqavi regénye alapján. A cselekmény 1933-ban játszódik, egy Nílus-menti kis falu paraszti közösségében. A település életét a föld határozza meg, pontosabban a víz, hiszen e nélkül nem terem meg semmi. Egy napon kihirdetik a kormányzó rendeletét, a falu öntözési kvótáját tíz napról ötre csökkentik, csak ennyi ideig lehet a különböző csatornák és gátak segítségével vizet juttatni a földekre. A parasztok Abu Szvelen vezetésével először felháborodnak, majd petíciót fogalmaznak magának a miniszterelnöknek a rendelet visszavonásáért. Az írástudók aláírják az ívet, az írástudatlanok ujjlenyomatukkal hitelesítik a petíciót. A kérést a helyi tanító viszi Kairóba, ahol azonban nem jár sikerrel. Az 1969-ben forgatott A föld egyszerre erőteljes ábrázolása a földművesség jogfosztottságának, valamint Nasszer földpolitikájának burkolt kritikája.
Még élesebben fogalmaz a Nasszer-érával kapcsolatban A verébben, a korszakot jellemző korrupciót kritizálja és a hétköznapi emberek patriotizmusát élteti. A hivatalos szervek persze nem nézik jó szemmel a produkciót, két évre be is tiltják azt, Júszuf Sanín Libanonba utazik az őt körülvevő hisztérikus hangulat miatt. Társadalmi és politikai elemző munkái közül az utolsó jelentős darab a hetvenes évek közepén forgatott A tékozló fiú visszatérése. Ebben az egyiptomi újgazdag réteget spécizi ki magának a mester.
A hetvenes évek végén, a nyolcvanas években háromrészes önéletrajz-sorozatot forgatott (Alexandria...miért? - 1978, Egyiptomi történet - 1982, Megint csak Alexandria - 1990), de jelentős a francia koprodukcióban készült hatalmas történelmi freskója, az Isten hozzád, Bonaparte! Utolsó filmjét, a Káoszt társrendezőként jegyezte Kaled Júszuffal.
Sanín fedezte fel, s tette ismertté Omar Sharifet, aki három alkotásában is főszerephez jutott, az 1954-es Pokoli égben, A sivatag ördögében, valamint az 1956-ban forgatott Fekete vizekben.
