Litván György 1929. február 19-én született Budapesten, polgári értelmiségi családban. Apja, Litván József részt vett az 1918-19-es forradalomban, a polgári radikálisok köréhez tartozott. Litván György 1946-1950 között a budapesti tudományegyetemen történelem-politikai gazdaságtan szakon tanult. 1950-1952 között tényleges katonai szolgálatát teljesítette, majd 1957-ig középiskolai tanárként dolgozott, illetve a Huba utcai vendéglátóipari technikum igazgatóhelyettese volt. Kutatóként a korai magyar munkásmozgalom történetével foglalkozott.
1947-1956 között az MKP, majd az MDP tagja volt, aktívan részt vett előbb az ifjúsági, egyetemi mozgalomban, később a pártoktatásban. 1954-ben csatlakozott a Nagy Imre körül kialakult pártellenzékhez. 1956. március 23-án Budapest XIII. kerületének aktívaülésén elsőként követelte nyilvánosan a jelenlévő Rákosi Mátyás eltávolítását a hatalomból. Aktívan részt vett a Petőfi Kör munkájában, majd a forradalom alatt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának és a XII. kerületi nemzeti bizottság tagja volt.
A forradalom leverését követően részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom létrehozásában és annak tevékenységében. 1958-ban letartóztatták és a Mérei-perben a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával hat év börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével. 1962-ben szabadult.
1963-1971 között az Árpád Gimnázium tanára, illetve könyvtárosa volt, majd az MTA Történettudományi Intézetében történészként dolgozott. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja volt. 1991-től az 1956-os Magyar Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetének igazgatója, 1995 óta az ELTE Szociológiai Intézete egyetemi tanára volt. 1999-ben nyugdíjba ment.
Kutatási területéhez tartozott a század eleji magyar társadalmi és politikai gondolkodás (különösen a Jászi Oszkár vezette polgári radikálisok köre), a XIX-XX. század fordulójának demokratikus, szocialista és nemzeti mozgalmai, az 1918-as demokratikus forradalom, a két világháború közötti emigráció és a trianoni béke politikai és diplomáciai háttere. Behatóan foglalkozott a Trianonhoz vezető politikai, diplomáciai és katonai folyamatok, valamint az elmúlt fél évszázad történelmével is.
Főbb művei: A szociológia első magyar műhelye (társszerkesztő, 1973), Szabó Ervin (1974), Szerette az igazságot. Károlyi Mihály élete (Jemnitz Jánossal, 1977), Magyar gondolat szabadgondolat (1978), Az 1956-os magyar forradalom (társszerkesztő, 1991), Szabó Ervin, a szocializmus moralistája (1993), Októberek üzenete (válogatott történeti írások, 1996), 1956 kézikönyve I-III. (társszerkesztő, 1996), Trianon felé. A győztesek tárgyalásai Magyarországról (1998), Jászi Oszkár (2004).
Az 56-os intézetben folytatott kutatómunkával, a megjelent művekkel és elhangzott visszaemlékezésekkel, értékelésekkel Litván György jelentősen hozzájárult, hogy az 1956-os forradalomról és szabadságharcról végre reális értékelések és elemzések szülessenek. Munkásságát több díjjal is elismerték: Akadémiai Díj (1992), Deák Ferenc-díj (1994), Bibó István-emlékdíj (2000), Demény Pál Emlékérem (2000), Nagy Imre Érdemrend (2004). 2005-ben Pro Urbe díjjal tüntették ki. 2006-ban Széchenyi-díjat kapott "történelmi kutatásaiért, az 1956-os forradalom és szabadságharc hátterének, társadalmi hatásainak széles körű megismertetése érdekében végzett munkássága elismeréseként". Néhány nappal ezelőtt a forradalom 50. évfordulóján megkapta az 1956-os Emlékbizottság által adományozott Szabadság Hőse Emlékérmet.
(Múlt-kor/MTI)
További cikkek ebben a rovatban
