A Borsod megyei Boldván született, 1951-ben, hátrányos helyzetű, sokgyerekes roma családban. A sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola elvégzése után Óbudán tanított az első cigány iskolában, ahol a roma diákok integrációját segítette. Hamarosan „beleszeret” a film világába, és 1979-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán szerez diplomát Fábri Zoltán osztályában, majd a Mafilm munkatársa lesz.
Ez a tehetség már egészen fiatalon, íróként és költőként is megmutatkozott nála. Verseit olyan lapok közölték, mint az Élet és Irodalom, a Napjaink vagy a Tiszatáj. A Cigány tragédia Magyarországon című írása, az Uzhe Jilesa, vagyis Tiszta szívvel (1979) című filmnovellája szintén igen nagy talentumról árulkodott.
Interjúi egyikében úgy nyilatkozott: „Mire kézhez kaptam a diplomámat, azzal a tragikus ténnyel kellett szembenéznem, hogy a magyar filmművészet válságba került.” Mivel nagyon kevés lehetőséget kapott a filmszakmában, ezért igazi kuriózumnak számítanak munkái. Az Elfelejtett holtak (1981) című rövidfilmje az addig elhallgatott várpalotai roma holokauszt történetét tárja fel. A Nyolcadik stáció (1984) és a Bernarda Alba háza (1987) című televíziós adaptációi pedig az ősi paraszti környezet fülledt, zárt világát ábrázolják, hihetetlen drámai erővel.
Lojko Lakatos József igazi hivatásának egész életében a tanítást tartotta. Az általa 1984-ben alapított Harlekin Gyermekszínház előadásaiban (mint például a Koldus és királyfi, a Kincskereső kisködmön, a Hamupipőke, a Micimackó, A kis herceg, a Légy jó mindhalálig vagy a Rómeó és Júlia) remekül érvényesültek pedagógusi, költői és filmrendezői képességei. Számos magyar színművész Lojko Lakatos József gyermekszínházánál tette meg első lépéseit a színházi életben, mint például Lengyel Tamás, Bodó Viktor vagy Barnák László. A Shakespeare Színművészeti Akadémiát 1998-ban azzal a szándékkal hívta életre, hogy előadásaihoz saját színészgenerációt neveljen a jövő magyar színház- és filmművészete számára. Az intézmény közel két évtizedes működése alatt, neves mesterségtanárok vezetésével – köztük Csiszár Imre, Tímár Éva, Silló Sándor, Telihay Péter, Gombár Judit – több száz fiatalt részesített művészeti képzésben, sokan közülük azóta is a pályán dolgoznak, mint például Balázs Andrea, Márfi Márk, Kerkay Rita, Sardar Tagirovsky.
Lojko Lakatos József 2025. február 25-én hunyt el. Hamvait, végakaratának megfelelően, szülőfalujában, Boldván, szűk körben helyezik el.