Maggie Smith AFP.jpg

Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter-filmek professzor asszonya

Életének 89. évében elhunyt Maggie Smith brit színésznő. A Harry Potter-filmekből és a Downton Abbey-ból ismert színművész több évtizedes pályafutása során két Oscar-díjat is nyert.

A színésznő péntek reggel hunyt el egy londoni kórházban, halálának hírét a családja közölte a BBC-vel.

Dame Margaret Natalie Smith, művésznevén Maggie Smith kétszeres Oscar-díjas, négyszeres Emmy-díjas, háromszoros Aranyglóbusz-díjas, valamint ötszörös BAFTA-díjas angol színésznő 1934. december 28-án született. Karrierjét a színházi világban kezdte 1952-ben. Az évek során az egyik legjelentősebb brit színpadi előadó lett, aki játszott a Londoni Nemzeti Színházban és a Royal Shakespeare Company tagja is volt.

A filmvásznon is bizonyította tehetségét, az első BAFTA-jelölését az 1958-as Nowhere to Go című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki. 1963-ban Laurence Olivier felajánlotta neki Desdemona szerepét a Londoni Nemzeti Színház Othello című előadásában, két évvel később pedig az eredeti szereplőkkel film is készült a színműből, amiért Maggie Smith-t Oscar-díjra jelölték.

Pályafutása során két Oscar-díjat nyert – 1970-ben a Miss Jean Brodie virágzása, 1979-ben pedig a Kaliforniai lakosztály című filmért.

Legismertebb filmes szerepe a Harry Potter-sorozat McGalagony professzora volt, de a Downton Abbey című, 2010–2015 között futó televíziós sikersorozattal is rengeteg rajongót szerzett magának. Élete során több mint hatvan filmben és hetven színdarabban szerepelt. 1990-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, azóta viselte a Dame címet.

Ez is érdekelheti

Az Arany Málnát is megkapta az első Oscar-díjas afroamerikai színésznő

Augusztus 14-én ünnepli hatvanadik születésnapját Halle Berry Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, a Szörnyek keringője, A Macskanő, a Fekete csillag, A létezés határa és az X-men-filmszéria sztárja.

David Fincher rendezi Quentin Tarantino történetét

A Cliff Booth kalandjai című moziban Brad Pitt ismét felölti a Volt egyszer egy Hollywood legendás kaszkadőrének jelmezét, ám a kamerák mögött ezúttal nem maga Tarantino, hanem egy másik rendezőóriás, David Fincher foglalt helyet.

A Vénusz szépségszalontól a fotóművészetig – Audrey Tautou csodálatos élete

Augusztus 9-én ünnepli ötvenedik születésnapját Audrey Tautou César-díjas francia filmszínésznő, a Vénusz szépségszalon, az Amélie csodálatos élete, A Da Vinci-kód, a Lakótársat keresünk, a Gyere hozzám feleségül és A mélység kalandora című filmek sztárja.

Még el sem ült az első rész körüli őrület, máris érkezik a Michael folytatása

A pop királya, Michael Jackson életét bemutató film nemcsak a rajongókat hódította meg, hanem a mozitörténelem legjövedelmezőbb életrajzi alkotásává vált.