Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) professor emeritusa.

Marosi Ernő 1940-ben Miskolcon született. Az ELTE bölcsészkarának magyar–művészettörténész szakán végzett. 1963-tól az ELTE művészettörténeti tanszékének oktatója, 1991-től egyetemi tanár. 1991–2000-ben az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének igazgatója, 1991–96-ban az UNESCO nemzetközi művészettörténeti bizottságának vezetőségi tagja volt.

Az ELTE professzor emeritusa, kutatási területe a középkori magyar és egyetemes művészettörténet, a romantika és a gótika korszakai. 1990 óta a művészettörténeti tudományok doktora, 1993-tól az MTA levelező, 2001 óta rendes tagja. 2002–2008-ban az MTA alelnöke volt. 1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki nemzetközi elismertségű tudományos, tudományszervezői, szerkesztői és pedagógiai tevékenységéért. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2009-ben kapta meg, 2014-ben Hazám-díjjal tüntették ki.

Főbb munkái között van A középkori művészet világa, A román kor művészete, a Bevezetés a művészettörténetbe, a Magyar falusi templomok, A gótika kezdetei Magyarországon, a Magyarországi művészet 1300–1470 körül, az Emlék márványból vagy homokkőből, A budavári szoborlelet (Zolnay Lászlóval), a Kép- és hasonmás, A középkor művészete I–II., Az Árpád-kor művészeti emlékei (Wehli Tündével), A magyar művészettörténet-írás programjai, a Templomok Magyarországon (Dercsényi Balázzsal) és A gótika Magyarországon című könyv.

Mint arról a család tájékoztatott, hamvait kérésére szűk családi körben helyezik el.

Nyitókép forrása: Wikipédia