Az 1974 óta Franciaországban élő angol színházi és filmrendező a kortárs színházművészet egyik legnagyobb alakja volt.
Teljes nevén Peter Stephen Paul Brook Angliában született, litván zsidó származású szülők gyermekeként 1925-ben. Apja a liège-i egyetemen villamosmérnökként végzett, anyja a kémiai tudományok doktora, kutatóvegyész volt. Az első világháború végén telepedtek le Angliában. A fiatal Peter már gyerekkorában rajongott a filmekért és a színházért, később Oxfordban lett egyetemista, ahol 1942-ben egy amatőr társulattal színre vitte Marlowe Doktor Faustus című művét. Ezt a következő évben Londonban is megrendezte.
Több kisebb társulattal dolgozott együtt, mikor Sir Barry Jackson, a neves színházigazgató meghívta birminghami társulatához G. B. Shaw Ember és felsőbbrendű ember című vígjátékának rendezésére, majd a stratfordi Shakespeare Színház igazgatójaként megbízta a Lóvátett lovagok színpadra állításával.
A rendező ekkor huszonnégy éves volt, Jackson úgy nevezte: „A legfiatalabb földrengés.”
1947 és 1950 között produkciós rendező volt a Covent Gardenben. Itt mutatta be Strauss Salome című munkáját, amely rendkívül vitatott lett, és amelyhez Salvador Dalí díszleteit használta fel. Ugyancsak itt vitte színre Puccini Bohéméletét is.
Brook az 1950-es és 60-as években sokat vendégeskedett Párizsban és New Yorkban, ahol több mint félszáz drámát, hét operát és több filmet is rendezett. 1961-ben rendezte meg a Lear királyt Paul Scofielddal a címszerepben, ez az előadás a korszak Shakespeare-színjátszásának megújító eseménye lett.
A társulat az 1963-as vendégjátéka idején nagy hatást tett a magyar színjátszásra is.
Később elkészült a Lear filmváltozata. Brook színházi látásmódjára nagy hatással volt Antonin Artaud kegyetlen színháza, de azok a kísérleti színházak is, amelyek meghatározták a modern kori színjátszást, így Jerzy Grotowsky, Bertolt Brecht vagy Vszevolod Meyerhold teátruma. Nagy hatást gyakorolt még rá G. I. Gurdjieff, Edward Gordon Craig és Matila Ghyka munkássága is.
1962-ben egy francia rendezővel együtt csatlakozott a Peter Hall vezette stratfordi Shakespeare Színházhoz társigazgatóként, a társulat később felvette a Royal Shakespeare Company nevet. A kísérleti színházi társulat nevéhez fűződik Peter Weiss Marat/Sade művének színre vitele. Jean-Paul Sartre a produkciót fordulópontnak nevezte egy új színháztípus felé vezető úton. Brook hangsúlyt helyezett a látvány, a színpadtér és a fénydramaturgia megújítására. Ebben az ókori színjátszásra csakúgy támaszkodott, mint a modern korira. Esztétikáját az 1968-ban megjelent Az üres tér című könyve foglalja össze.
Brook azt a fajta színházat favorizálta, amely eltünteti a határt a néző és a színpad közt, amely bevonja a nézőt, részesévé teszi a darabnak.
„Egyre jobban éreztem, hogy a színház szívében egyetlen dolog van, az ember, tehát a színész”
– fogalmazott Brook. „Elkezdtem érdeklődni a belső fejlődés, a testmozgásokon, légzésen alapuló technikák iránt, hogy kihozzam az emberben rejlő teljes potenciált.”
Sikeres rendezése volt még Shakespeare Vihar című műve, továbbá a Szentivánéji álom, amellyel ellátogatott több országba, köztük Budapestre is az 1970-es években. Ugyancsak ehhez az időszakhoz köthető a szufi mese, A madarak tanácskozása előadása, amelyet improvizációkkal adtak elő mozgással, madárhangutánzással, afrikai dalok felhasználásával.
1970-ben Párizsban Nemzetközi Színházkutató Központot létesített, 1974-ben nyitotta meg színházát a Bouffes du Nord épületében, ahol különböző kultúrákból érkezett színészekkel monumentális, egzotikus hatású előadásokat rendezett. Az autentikus és hiteles színjátszás jegyében Afrikában, Iránban, az Egyesült Államokban is folyatott kísérleti munkákat, amelyekben a színész és a néző kapcsolatának megújítása érdekelte.
A legismertebb mesterműve a Mahábhárata, az indiai eposz kilencórás színpadi változata, amelyet 1985-ben rendezett meg. Későbbi fontosabb rendezései: Athéni Timon, Übü király, Antonius és Kleopátra. Filmet is készített, egyebek közt A legyek ura, a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása című filmek rendezője.
Jóllehet Peter Brook 2010-ben a Budapesten is bemutatott Varázsfuvola-adaptációjával 36 év után leköszönt a párizsi Bouffes du Nord színház igazgatói posztjáról, rövid, látszólag könnyed és egyszerű előadásait továbbra is ezen a játszóhelyen mutatta be,
amelyet egy külvárosi, lepusztult és elhagyatott egykori színházépületből ő tett Franciaország egyik leghíresebb színházává.
A budapesti Trafóban is bemutatott, Csatamező című produkció után, amely a Mahábhárata záró epizódjából készült, sokan azt gondolták, hogy a brit mester végleg visszavonul. Az emberi létezés alapkérdései, a háború, a halál, az igazságszolgáltatás témái azonban továbbra is foglalkoztatták, élete végén elsősorban saját maga által átélt történeteket vitt színre hosszú évtizedek óta állandó munkatársa, Marie-Hélene Estienne közreműködésével.
A brit becsületrend, az Order of the Companions of Honor tagjaként Peter Brook új horizontokat nyitott a kortárs dramaturgiában,
elősegítette a különböző kultúrák, Európa, Afrika és Ázsia kultúrája közötti eszmecserét.
Felesége Natasha Parry brit színésznő (1930–2015) volt, két gyerekük született, Simon Brook filmrendező és Irina Brook színházi rendező.
Fotó: AFP/Lionel Bonaventure
