Elhunyt Szegő András Prima Primissima díjas újságíró, publicista, az Interjúkirály.

Szegő András 75 éves volt. A Nők Lapja Facebook-oldalán jelentette be a halálhírt, mely lapnak 1994 óta kollégája volt. A közlemény szerint az újságíró régóta beteg volt, de „ameddig állapota engedte, dolgozott.”

Szegő András 1948-ban született Budapesten. Tanult közgazdásznak, sportvezetőnek, járt az ELTE-re is, azonban tanulmányait nem fejezte be. Helyette 1970-ben szippantotta be az újságírás világa: a Képes Sport munkatársaként egészen 1992-ig a birkózás, a súlyemelés és az ökölvívás szakírója volt. Részt vett a Magyar Televízió sportközvetítéseiben is. A Nők Lapjában 29 évig jelentek meg publicisztikái, riportjai, interjúi.

Szegő több könyvet is jegyzett, elsőként a 2003-ban megjelent Magánybeszélgetések című interjúkötetet, de 2008-ban Antal Imre életéről készített hiteles életrajzot, 2010-ben pedig Erdei Zsolt ökölvívóval kapcsolatos élményeit vetette könyvlapokra. 2002-ben elnyerte a Joseph Pulitzer-emlékdíjat, 2008-ban Prima Primissima díjas lett. Kiemelkedő újságírói munkássága nyomán Interjúkirály becenéven is emlegették a média világában.

Fotó forrása: Nők Lapja Facebook-oldala