Hetvennyolc évesen elhunyt Udo Zimmermann, Európa egyik vezető kortárs zeneszerzője, a Lipcsei Opera egykori intendánsa.

A német zeneszerző, akinek egyik műve fődíjat nyert egy magyarországi operafesztiválon, péntekre virradóra halt meg Drezdában. Évek óta egy ritka neurodegeneratív betegségben szenvedett, ami korlátozta, végül pedig teljesen megakadályozta a komponálásban.

A drezdai születésű zeneszerző a Dresdner Kreuzchor híres fiúkórusban kezdte zenei pályafutását, később szülővárosában tanult zeneszerzést és éneket. 1970-ben dramaturg lett a Drezdai Állami Operánál, 1974-ben megalapította a Studio Neue Musikot, amelyből 1986-ban létrejött a Kortárs Zenei Központ.

Zimmermann 1990-től 2001-ig a Lipcsei Opera intendása volt, vezetése alatt a teátrum az ősbemutatók színháza lett, és több kitüntetést nyert el. 1997-től 2011-ig ő vezette a Bajor Rádió és Televízió Musica viva című sorozatát, amelynek keretében számos kortárs zenemű ősbemutatóját tartották meg.

Udo Zimmermann öt operát, vokál-szimfonikus és kamaraműveket komponált, olyan neves zenekarokat dirigált, mint a Bécsi Filharmonikusok, a Bécsi Szimfonikusok vagy a Drezdai Staatskapelle.

A német zeneszerző Die Weisse Rose (Fehér rózsa) című operája – a svájci Biel Solothurn Zenekar és Színház produkciója – nyerte el a legjobb rendezés díját 2017-ben a budapesti Armel Operafesztiválon. A művet elsőként az osztrák parlament régi tanácstermében adták elő 1999-ben a nácizmus áldozatainak emléknapján.

Nyitókép: Udo Zimmermann. Forrás: Wikipédia