A Hangjáték missziója a veszprémi és környékbeli zenei kultúra fejlesztése; célja, hogy Veszprémben éljen a legtöbb zenélő ember Magyarországon – híven a 2019-ben az UNESCO által odaítélt A zene városa címhez. 2021 nyarán zenészek, pedagógusok és zenélni vágyó veszprémiek toborzásával kezdődik a program.
Vikman Pál, a VEB 2023 EKF program komolyzenei programmenedzsere és Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, a VEB 2023 stratégiai partnere sajtóbeszélgetésen mutatták be a Hangjáték programot 2021. június 28-án a Papírkutya kávézóban. A moderátor Csabai Máté zenei szakújságíró volt. A beszélgetés végén közösségi dobolásban is részt vehetett a közönség Franczia Dániel ütőhangszeres előadóművésszel.
„Az aktív zenélés növeli az egyén boldogságérzetét, segít a kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életvitel kialakításában” – vezette fel a beszélgetést Weyer Balázs.
A Hangjáték programmal Veszprém lehet a zene városa, ahol az egész országban a legtöbb ember játszik hangszeren, énekel, zenél. A program a már működő zeneoktatási lehetőségeket kívánja kiegészíteni többféle programmal. „A Hangjáték mint zászlóshajó a Veszprém–Balaton 2023 zenei koncepciója keretében jön létre, összhangban az UNESCO-nak A zene városa címhez kapcsolódó célkitűzéseivel. Célunk bevonni a zenei életbe az erre fogékonyakat babakortól az időskorig, többek között növelni a könnyűzenei oktatást és feléleszteni helyi zenei közösségeket” – mondta el Vikman Pál.
MIÉRT?
Az Európai Bizottság 2013-ban végzett felmérésének eredményei alapján a magyarok az EU átlagnál jóval kevesebbet zenélnek. „Veszprém tökéletes választás a közösségi zenélés városi koncepciójának megalapozásához. A város komoly zenepedagógia hagyományokkal rendelkezik, a vibráló kulturális régió központja, nyitott a zenei bevonásra” – mondta Vikman Pál.
„Hosszú távon a Hangjátékkal azt szeretnénk elérni, hogy a napi rutin része legyen a zenélés, pont úgy, mint ahogy a futás.
Kutatások bizonyítják, hogy a zenélés és éneklés fiatalkorban nagyban hozzájárul a kognitív fejlődéshez, időskorban segít megőrizni a szellemi frissességet, hosszú távon boldogabbá tesz” – mondta Weyer Balázs. A zene aktív művelésének népszerűsítése pedig kihat a régió gazdaságára is, növeli a kultúrafogyasztást, ezzel erősíti a zeneipart.
PROGRAM ELEMEI
2021 őszén több területen indul el az úttörő program, mely új modellben több csoportot céloz különböző programjaival. A program szeretné támogatni az olyan zenei közösségek működését, mint a kórusok vagy az amatőr fúvós és szimfonikus zenekarok, melyek újraindulásához segítségre van szükség. Emellett a program kifejezett célja, hogy kiegészítse a zeneoktatás meglévő lehetőségeit.
A kisgyermekek zenei fejlesztése például még nem része a köznevelési rendszer működésének, ezért a Hangjáték támogatná a nekik szóló zenei foglalkozásokat, illetve továbbképzési lehetőségeket indít a bölcsődei és óvodai gondozók számára.
Jellemzően a tizenéveseket és az idősebb korosztályokat
érdekli a könnyűzenei oktatás, ami ma Veszprémben is többnyire csak
magánoktatás keretein belül érhető el. A létező lehetőségeket szervezné
egységes keretbe egy könnyűzenei képzési
központ helyi magántanárok és az Öröm a Zene Tehetséggondozó Program
részvételével.
A régió településein
pedig számos zenész és tanár szervezi aktívan a zenei életét a formális oktatás
keretein kívül. A Hangjáték az ő tevékenységüket is szeretné felszínre hozni és
segíteni.
ZENETANÁROK, JELENTKEZZETEK!
A Hangjáték első lépéseként a szervezők
most olyan zenészeket és zenetanárokat
keresnek, akik szívesen lennének részesei a programnak a jelenlegi oktatási
keretek között eddig megvalósulni nem tudó ötleteikkel, kezdeményezéseikkel.
Ha tanárként részt vennél a programban vagy részletesebben olvasnál a Hangjáték terveiről, látogass el a Hangjáték weboldalára!
Ősztől pedig már el is indulnak a képzések és foglalkozások, melyekre érdeklődő diákokat, családokat és zenélni vágyókat várnak. A Hangjáték természetesen jelen lesz az augusztus 25. és 28. között szervezett Veszprémi Utcazene Fesztiválon is, ahol személyesen is lehet érdeklődni a program kezdeményezéseiről.
Nyitókép: közösségi dobolás a Hangjáték sajtótájékoztatóján, a Papírkutyában, Veszprémben. Forrás: Hangvető