A pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) szervezésében megvalósuló koncertkörutat ismertető eseményen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta: az Ifjúsági Világkórus hazaérkezett az európai kóruskultúra egyik fővárosába. A sajtóeseményen a résztvevőknek ízelítőt is adott az énekkar repertoárjából ? a kenyai Ken Wakia és Pad Zoltán karnagyok vezetésével. Őket értékelve az államtitkár úgy fogalmazott: ?sistergő erejű és sikerű? koncertre számíthat a Kodály Központ közönsége.

 


music_277278_960_720_600x450.png
pixabay

Hoppál Péter kiemelte, hogy a baranyai megyeszékhely már az 1988-as Europa Cantat lebonyolításával beírta magát a kórustörténelembe, majd beszélt a Kodály-módszer iránti érdeklődés növekedéséről is. A magyar kórusművészet a leginkább konvertibilis kulturális exporttermékek közé került ? hangoztatta.

Az eseményen Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a turné kapcsán jelezte, hogy a megyeszékhely Kulturális déli nyitás elnevezésű programjának célkitűzései kezdenek beérni, mivel egyre több programnak, meghívásnak és fellépésnek tesznek eleget ennek keretében.

A ZSÖK ügyvezetője, Vincze Balázs hangsúlyozta, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően komoly kapcsolatokat kezdett a város kialakítani a szomszédos déli országokban, amelyek segítenek majd más pécsi és magyar kulturális értékek közvetítésében is.

Móczár Gábor, a ZSÖK nemzetközi kapcsolatok igazgatója és az Európai Kórusszövetség ? Europa Cantat elnöke felelevenítette: az Ifjúsági Világkórus 1988 óta működik, és azóta több mint 1200 főt számláló alumni énekes társasággal rendelkezik. Belgrádban, Zágrábban és Ljubljanában a Magyar Kulturális Intézet is aktívan közreműködik az idei turné lebonyolításban ? tette hozzá.

 

Móczár Gábor lapunknak elmondta: ?az idei turné koncepciója az volt, hogy az Ifjúsági Világkórus Pécsett készüljön fel, az egyik karnagy mindenképpen legyen magyar, és szerepeljen a programjában magyar kórusmű. Arra is törekedtünk, hogy összekapcsoljuk Magyarországot a déli szomszédos régió országaival. Két előkoncerten már túl is vagyunk, amelyek a felkészülést segítették elő. Zomborban (Vajdaság) és Eszéken (Baranya horvátországi része) lépett fel az Ifjúsági Világkórus, a hivatalos nyitókoncert után pedig Budapestre megyünk, július 15-én pedig elindulunk a turné többi országába? ? foglalta össze Móczár Gábor.

 

Az elnök arról is mesélt a Kultúra.hu-nak, mit hallhat a közönség a koncerteken. ?A koncerteken közel ugyanazt a műsort adjuk elő. Két nemzetközileg elismert karnagy vezényel: Ken Wakia (Kenya) és Pad Zoltán (Magyarország). Pad Zoltán alapvetően a romantikától a napjainkig terjedő középeurópai kórusrepertoár legjavát mutatja be ? már amennyire ez 45-50 percben lehetséges. Ebben a részben szerepelnek a német romantikus kórusirodalom gyöngyszemei, de hallhatja a közönség Kodály Zoltán-művét, egy szerb-ortodox egyházzenei darab és felhangzik kortárs szlovén zeneszerző műve is. Azaz próbáltuk megjeleníteni a műsorban is azt a régiót, amelyet a kórus a turné során felkeres. A második részben kievezünk Európából: a kenyai karnagy teljesen más zenei témák és műfajok világába vezet el minket. Összeállításában világzenei, popzenei feldolgozások, gospel is szerepel.?

 

Hoppál Péter az eseményen arról is beszámolt, hogy az iskolai kóruskultúra ösztönzésére idén először meghirdetett 100 millió forintos pályázati keretre hatalmas túljelentkezéssel 289 iskolai énekkar nyújtotta be szakmai programját. A politikus szerint az eredmények azt mutatják, hogy az iskoláknak igényük van az énekkultúra magas szintű ápolására.

 

Forrás: MTI/Kultúra.hu