A Nemzeti Filmintézet által elindított platform a lehető legszélesebb kínálatot nyújtva teszi hozzáférhetővé a magyar filmgyártás régi és új remekműveit, klasszikusait, örök kedvenceit. Mintegy 220 produkció – animációk, dokumentumfilmek, tévéfilmek mellett – több mint 160 magyar mozifilm között lehet válogatni, és a választék hétről hétre gyarapszik. A számítógépen, tableten és okostelefonon keresztül is elérhető FILMIO előfizetéses rendszerben működik, viszont a szolgáltatásért fizetett díj egyben a magyar film támogatása is. Az innen származó bevétellel a Nemzeti Filmintézet a magyar filmek gyártására fordítható támogatási keretet növeli.

A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az online sajtótájékoztatón elmondta: minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy kultúrtörténeti pillanatokat élünk át, amikor ez a csaknem 120 éves mozgóképkincs mindenki számára elérhetővé válik. „Hiányzott már egy olyan platform, ahol legálisan, kiváló minőségben érhető el a magyar filmek java” – hangsúlyozta Káel Csaba.

Régi klasszikusok, új sikerek

A FILMIO jelenlegi kínálatának döntő többsége mozifilm, köztük a közelmúlt sikerei, így a Valami Amerika trilógia, a Poligamy, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Swing, a Kincsem, A Viszkis, a Liza, a rókatündér és az Oscar-díjas Saul fia. A digitális felújításnak, restaurálásnak köszönhetően pedig 120 olyan régi kedvenc is tökéletes kép- és hangminőséggel nézhető meg a felületen, mint a Hyppolit, a lakáj, a Mici néni két élete, A tizedes meg a többiek, A veréb is madár, A tanú, a Régi idők focija, A Pogány Madonna, a Megáll az idő, a Szamárköhögés, a Macskafogó, a Roncsfilm, a Sose halunk meg, a Csinibaba vagy a Moszkva tér.

Az ínyencek olyan ritkaságokat is felfedezhetnek a kínálatban, mint az egyik első fennmaradt magyar mozifilm: a Casablanca világhírű, Oscar-díjas rendezője, Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály 1914-ben forgatott alkotása, A tolonc, az egyetlen mozgókép, amelyben Jászai Mari látható. Az előbbieken túl a FILMIO kínálatát színesítik animációk, dokumentumfilmek és tévéfilmek is.

Az online sajtótájékoztatón Dobó Kata színésznő-rendező elmondta: nemrég ért véget második filmje, az El a kezekkel a Papámtól! forgatása, amely egy családi történet. Úgy vélte: a FILMIO kínálata a fiatalabb generációt is ösztönözheti, hogy megnézzen olyan filmeket, amelyek eddig talán eszébe se jutottak. Megjegyezte: személyes kedvence Makk Károly Szerelem című alkotása. De kamaszkorában nagy Fekete István-rajongó volt, ezért megemlítette a Vuk és a Tüskevár című alkotásokat is.

Divinyi Réka forgatókönyvíró inkább a történetközpontú filmeket szereti. „A Megáll az időt már legalább öt éve nem láttam, itt lenne az ideje az ötödik újranézésnek. Imádtam gyerekkoromban az Égigérő fű című filmet, aztán ott a Ripacsok…nehéz volna egyet kiemelni.”

Káel Csaba arról beszélt, hogy főiskolai mestereinek alkotásai mind fellelhetőek a FILMIO kínálatában. „Fantasztikus tanáraim voltak: Szabó István, Makk Károly, Nemeskürty István, aki – mint stúdióvezető – sok filmet elindított. Két évig tanított Fábri Zoltán is, aki kurzusa címéül szerényen „a filmjeim hatása a világ filmtörténetére” címet választotta.” A kormánybiztos felelevenített egy történetet, amikor a másodéves vizsgafilmjében Marcello Mastroianni játszott. „Itt forgott Sándor Pál filmje, a Miss Arizona. Megkértem tanáromat, Ragályi Elemér operatőrt, hogy vigyen ki a forgatásra, mert volna egy kicsi szerepem Mastroianninak. Mondta, hogy az nem olyan egyszerű, de aztán egy idő után kötélnek állt, mondván, bemutat, aztán jutok, amire jutok.

Mondtam Mastroianninak, hogy volna számára egy szerepem. Minden irónia nélkül azt felelte: ez megtisztelő. Kit kéne játszanom? Egy portást – feleltem. Milyen nyelven? Magyarul. Egy mondata volt mindössze, megtanulta. A forgatása egyik szünetében vettük fel a jelenetet. Ötször kellett nekifutni, mert Vajdai Vili alig merte hátba verni…. Életem meghatározó élménye volt. Egy üveg szilvapálinkával köszöntük meg a munkáját. Ezt a vizsgafilmet bemutatták a Berlinale egyik szekciójában, és senki nem hitte el, hogy a magyar portást játszó színész tényleg Mastroianni.”

Káel Csaba hozzátette: tárgyalnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, hogy az archívumot felújítsák és digitalizálják.

Mindenki megtalálhatja a kedvencét

Lajos Tamás megjegyezte: operatőrként számára nagyon fontos a filmek vizualitása, ezért egyik kedvenceként a Szegénylegényeket említette. „Nagyon fontos, hogy ez a felület lehetőséget teremt arra, hogy a tévéfilmes alkotások se hulljanak egy-két vetítés után a semmibe.”

Ónodi Eszter színésznő online bejelentkezésében elmondta, kedvenc korszaka – amelynek filmjeit nemrég fedezte fel igazán – a nyolcvanas évek. „Számomra egy idilli, gyerekkort megidéző időszak, biztosan van bennem nosztalgia, de felnőtt fejjel már jobban látom ennek a korszaknak a végtelen kétségbeesését, kiszolgáltatottságát.” Kedvenceket is említett: az Eszkimó asszony fázik, a Talpuk alatt fütyül a szél, Az én XX. századom, a Bizalom, „ami színészi szempontból is egészen fantasztikus, kötelezővé tenném minden színészhallgatónak, hogy figyeljék Bánsági Ildikó és Andorai Péter játékát.” Hozzátette: ha álmai partnerét kellene kiválasztania, Páger Antalt említené. „Hihetetlen modernül játszott, ma is megállná a helyét.”

Lajos Tamás hozzáfűzte: a mai filmkészítés gyökerei a nyolcvanas évekbe nyúlnak vissza, ezek jegyeit sok mai alkotás is erősen magán viseli.

Káel Csaba beszélt arról is, hogy „az irodalmi adaptáció azért lényeges nekünk magyaroknak, mert az irodalmunkat filmes köntösbe öltöztetve sokkal könnyebben el tudjuk adni világszerte.” Hozzátette: dolgoznak egy magyar mozgóképmúzeum anyagának összeállításán.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kedvenceként Bacsó Péter klasszikusát, A tanút említette, amelynek mondatai szállóigévé váltak. Megjegyezte: a „Dániel Zoltán már egy hete otthon van”-jelenet a koronavírusos időkben egészen más értelmet kapott, és mémmé vált.

Premierek a FILMIO-n

A FILMIO megvalósításán 2020 márciusa óta dolgozik a Nemzeti Filmintézet és a platform műszaki hátterét létrehozó és üzemeltető Antenna Hungária szakértő csapata. A fejlesztői munka a november 19-i indulással nem ér véget. Jelenleg a FILMIO kizárólag Magyarországon érhető el. A tervek szerint a filmek hamarosan magyar akadálymentesített és angol felirattal is nézhetőek lesznek, készül az okostévé applikáció, továbbá a V4 filmintézetei is kapcsolódnak majd saját tartalmakkal a felülethez egy egyedülálló, színes, soknyelvű közép-európai streaming szolgáltatást megteremtve.

A tervek szerint az új mozifilmek a mozibemutatót követően a FILMIO-n lesznek először láthatók, a nem kifejezetten moziforgalmazásra szánt mozgóképek premierje pedig a FILMIO-n lehet. Hamarosan előfizetés nélkül, egy-egy adott film megtekintésére is lesz lehetőség a FILMIO-n.

A Nemzeti Filmintézet online filmtárára az idei év végéig kedvezményesen lehet előfizetni. December 31-ig 890 forintot kell kifizetni a havidíjas szolgáltatásért. Januártól pedig havi 1190 forintért nézhetnek hazai filmeket korlátlanul a nézők a FILMIO-n.