A hetedik, Filmgalopp elnevezésű verseny célja fiatal, erdélyi, magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A megmérettetés évente műfajt vált, így a tavaly dokumentumfilmek versenyeztek a fesztiválon, az idén pedig fikciós alkotásokat lehet benevezni.     

A Filmgalopp idei versenyében indulhat bármilyen témájú és technikájú kisjátékfilm, kísérleti vagy animációs alkotás, amely 2020. január 1-je óta készült el, és amely stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer) nagyrészt erdélyi alkotók. Fontos szempont az is, hogy a filmek javarészben erdélyi helyszíneken készüljenek, és nagyrészt vagy teljes egészükben magyar nyelven szólaljanak meg.     

Nevezni 2022. augusztus 7. éjfélig lehet, a versenybe válogatott filmek listája szeptember 1-jén válik nyilvánossá. A versenyfilmeket levetítik a 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle helyszínein október 5. és 8. között. A díjak sorsáról szakmai zsűri és a közönség dönt, a díjkiosztó pedig a fesztivál záróünnepségén, október 8-án lesz Kolozsváron.     

Legutóbb 2020-ban, a 20. Filmtettfeszten versenyeztek kisjátékfilmek, ekkor a szekció fődíját Incze Kata Csendet kérünk, valamint Sós Timothy és Nagy Márton Szabad Románia című filmje kapta megosztva. A tavalyi dokumentumfilmes versenyt László Barna Isteni kéz című portréfilmje nyerte. Részletes információk a fesztivál weboldalán, a Filmtettfeszt.ro-n olvashatók.

Nyitókép forrása: a Filmtettfeszt Facebook-oldala