A 2022 őszén induló program ösztöndíjas helyeire a Majdnem Híres Rocksuli, a MOE Rendezvényakadémia, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum és a WERK Akadémia képzésein lehet pályázni.

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszektor támogatására jött létre. Célja, hogy összefogja a szektoron belül a különféle típusú rendezvények szervezőit és szolgáltatóit, és segítsen megismerni az iparág sajátosságait, megoldást találni annak átfogó problémáira. A Covid-járványt követően az iparág egyik legsúlyosabb problémájává a munkaerőhiány vált.

Erre reflektálva az MTPA idei Rendezvény ReStart konferenciájának fókuszában a rendezvényipari szakemberképzés állt. 

Emellett az MTPA jelenleg is zajló kutatásainak egyik célja annak feltérképezése, hogy a hazai intézmények milyen rendezvényipari képzési portfólióval rendelkeznek, azaz hol és mit tanulhatnak, honnan érkezhetnek a jövőbeni új „kollégák”. A kutatás eredményeként az elérhető felsőoktatási, felnőttoktatási és szakképzésekről egy digitális rendezvényipari oktatási térkép is készül, amely ősszel lesz elérhető a RaKÉTa program részeként. 

A képzési lehetőségek feltérképezése mellett pedig az MTPA úgy döntött, hogy a szakma segítésére ösztöndíjprogramot hoz létre:

ennek részeként ösztöndíjas helyeket ajánlott fel rendezvényszervezői, illetve háttéripari képzésekre a partner felnőttoktatási intézményekben. Az MTPA RaKÉTa programján belül indulnak tehát a rendezvényipari képzéssel összefüggő projektek.

A RaKÉTa ösztöndíjprogramon keresztül idén ősztől a Majdnem Híres Rocksuli könnyűzenei menedzserképzésére, a MOE Rendezvényakadémia rendezvényszervező tanfolyamára, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum hangtechnikai képzésére és a WERK Akadémia rendezvényszervezői, illetve művészetimenedzser-képzésére lehet jelentkezni. A partnerintézmények a felvételizőknek ajánlják fel az ösztöndíj-lehetőséget. MTPA-ösztöndíjas az lehet, aki felvételt nyer a partnerintézmények nevesített képzéseire – tehát a rendezvényszektorban kíván elhelyezkedni –, és legalább folyamatban lévő felsőoktatási tanulmányokat folytat. A jelentkezés részletei az egyes partnerintézmények oldalán érhetők el. 

Hosszú távon a szakirányú képzések bemutatásával és támogatásával, illetve egy fenntartható életpályamodell létrehozásával válhat újból vonzóvá a rendezvényipar a fiatalok számára. Az MTPA a RaKÉTa programmal igyekszik hozzájárulni az iparágat jellemző munkaerőhiány felszámolásához. A most induló ösztöndíjprogram olyan, a rendezvényszektorban már ismert és elismert képzésekre kínál helyeket, ahonnan nagy számban kerülnek ki a szakmában sikeresen elhelyezkedő végzett hallgatók.

Nyitókép: Shutterstock