Korán indult a nap, hiszen 16:00-kor már kezdődött A Kutya Vacsorája-koncert. Ez az egyik magyar zenekar, amely olyan számomra, mint a drog: ha egyszer rákapsz, nem szabadulhatsz tőle. Így hát már pontban négykor ott álltam a színpad közelében. Nem voltak sokan, ráadásul a színpad előtt székek és asztalok sorakoztak, az emberek inkább ezeket választották ahelyett, hogy állva és áhítattal várakoztak volna a tánctéren. Amikor azonban felcsendültek az első Kutya-dallamok, a színpadtól távol álló és az ülő közönség lassan elkezdett a színpad elé, szorosan a kordonhoz csordogálni. Jól is tették, hiszen a zenekar ? élén a Quimbyből mindenki által ismert Liviusszal ? fergeteges bulit csapott. Az eleinte kevés hallgató ellenére is beleadtak apait-anyait, Vasti és Varga Laca tépte a húrokat, Köles Jr., Faszi és persze Livius a dobokat, perkákat püfölte rendületlenül, Nemes Zoli pedig billentyűkirályként szólaltatta meg hangszerét. A legújabb, Újra ugatok és az előző, Gumicsont című albumukról is játszottak számokat, Livius mindegyik köré kis történetet szőtt, így egy percre sem hagyta magára a szépen gyülekező hallgatóságot. A sátorban a fokozódó hőség ellenére Livius a magasba ugrált, hasalt a földön, meghajolt Vasti és Zoli előtt, miközben ? ahogy ő fogalmazott ? ?angyalszárnyra izzadta? új, narancssárga (igen, tényleg narancssárga) öltönyét. Merthogy nem zakó, ahogy én hittem, szigorúan öltöny az, kérem szépen. A koncert vége most is a Mindenkinek saját plázát című örökzölddel ért véget, a nagyon várt Magam adomra viszont már sajnos nem maradt idő ? bár azt az első napon úgyis eljátszotta a Quimby, és végül is Livius ott és itt is Livius. Tele energiával, lendülettel, hangerővel és ? ez az egész zenekarra érvényes ? mindig, minden körülmények között óriási lelkesedéssel. Remek napindító koncert volt. Ja, és utána egy backstage-interjúra is lehetőséget kaptam ? de erről később ? by Livius ?, egy másik cikkben.
Kalifornia magyarul
Alig ocsúdtam fel a Kutyák okozta kábulatból, rohannom kellett át az Ignite-ra, mert már javában ? pontosabban A Kutya Vacsorájával egy időben ? játszottak. Így sem maradtam le semmiről, hiszen nem sokkal azt követően, hogy odaértem, zendítettek rá az A csitári hegyek alatt című örökzöldre. Furán hangzik, ugye? Pláne egy hardcore punkrock bandától. Csakhogy a frontember, Téglás Zoltán magyar származású. Olyan magyar, aki a magyar közönséghez még tud magyarul szólni, mert nem felejtette el, honnan jött. A kaliforniai banda frontembere olyannyira kötődik kis hazájához, hogy háza is van itthon, méghozzá Veresegyházon, amelyet gondoz, látogat és még a környékbeliekkel is jóban van. Látszott és hallatszott is ez a szeretet a koncertjén. Az A csitári hegyek alatt után belekezdett a Hazám, hazámba, majd a produkciót a Kossuth Lajos azt üzente? refrénjével zárta: éljen a magyar szabadság, éljen a haza! A közönségnek sem kellett több: vele együtt énekelték a szöveget, sőt ennek hallatára egyre többen álltak meg ott, ahol elérte őket a dal, és énekelték gőzerővel. Nem sokszor van velem ilyen, de libabőrős lettem. Százszor hallottuk már ezt a nótát, kívülről tudja minden magyar ember, ám az Ignite frontembere olyan átéléssel és ? muszáj ezt írnom ? őszinteséggel adta elő, hogy végigfutott a hátamon a hideg. És nem csak az enyémen: a körülöttem állókon is láttam, ez tényleg megérintette őket?
Egyre többen buliznak a VOLT-on
A nagyszínpad bűvköréből kiszakadva tartottam egy kis pihenőt ? fesztiválbejárással egybekötve. Heverésző, hűsölni próbáló fiatalokkal futottam össze, lazulós, csillezős hangulat lengte körül őket, miközben a nagyszínpadon javában játszott a Parkway Drive, nem éppen dallamos melódiát, illetve később a Rise Against dübörögte be ? ha nem is a fesztivál egész területét, de ? a nagyszínpadok körüli játszóteret. Utam során betévedtem a Heti Válasz Borfesztivál sátrába, ahol szinte mozdulni sem lehetett a Budapesti Bár-rajongók sokaságától. Miért nem kaptak nagyszínpadot, ha már ennyien vannak körülöttük? ? gondoltam, a válaszra azonban azóta is várok.
Nem is csoda, hogy ennél a kicsinek számító koncerthelyszínnél is ilyen sokan voltak, hiszen ? mint a szervezők tájékoztattak ? a nulladik napon 15 ezren, az első, Slash-uralta napon pedig 26 500-an voltak a fesztiválon. Feltehetőleg ? ezek az adatok még nem érkeztek meg ? tegnap, a hivatalos második napon ezt a látogatószámot is felülmúlta a fesztivál. Biztosan tudjuk viszont, hogy a mai, David Guettával, a The Parov Stelar Banddel és a Motörheaddel fémjelzett napra eladtak minden jegyet, így összesen több mint 35 ezren érkeznek Sopronba.
Sziasztok! Köszönjük! Jó éjszakát!
Igaz, nem ilyen sokan, de több ezren buliztak tegnap a Bastille-koncertjén. Előttük az OTP-nagyszínpadon a Vad Fruttik játszott ? annyira jó volt látni, hogy hatalmas tömeg csápolt rájuk és egy emberként skandálták a dalszövegeket. Likó Marci ? a zenekar nélkül, egy szál gitárral is ? betöltötte a teret, nyilván, hiszen hatalmas kisugárzása van, remek a zenéjük és még mondanivalójuk is van. Fontos kiemelni ezt, ugyanis nagyon sok ismert és sokak által szeretett zenekarnak a love?peace?happiness elcsépelt csodahármasán kívül nem nagyon van közölnivalója. Nem úgy, mint a Bastille-nak: az ő koncertjüket még Likó Marci is ajánlotta a saját rajongóinak, ahogyan azt is elárulta, ők is ott lesznek.
Ha valóban ellátogattak ? én a tömegben álltam, nem nagyon vehettem észre ?, akkor nagyon jól tették, ugyanis óriási hangulat és buli volt az angol indie banda koncertjén. A fellépésre az sem nyomta rá a bélyegét, hogy körülbelül 20 percet kellett várni rájuk ? máig tisztázatlan okok miatt. Amikor azonban kijöttek a színpadra, elszabadult a jó pokol. ?Sziasztok!? ? köszöntötte Dan Smith frontember magyarul a fesztiválozókat ? ezzel megadva az alaphangulatot. These are the things, the things we lost, the thinsg we lost in the fire, fire, fire? ? szólt a bemelegítés, amely természetesen a közönséggel közös éneklésbe torkollott. A jól ismert slágerek mellett játszottak új, még alig vagy egyáltalán nem hallható számokat is az új albumról ? meg kell mondanom, kifejezetten jók lettek: a zenei rész szerintem hibátlan, noha korántsem megszokott dallamváltások vannak benne. Ettől lesz az egész különleges, egyedi, megjegyezhető, olyan bastille-os. Új szám ide, régi szám oda, mégsem ezek voltak a koncert legnagyobb pillanatai, hanem az, amikor Dan lejött a színpadról. Tavaly a Szigeten is eljátszotta ugyanezt: felment a szemben lévő hangosító toronyba, ám ezt idén, a VOLT-on még tovább fokozta. Visszafelé ugyanis nem a kordonnal védett folyosón indult el a színpad felé, hanem besétált az őrjöngő fesztiválozók közé ? nem félve attól, hogy a tapogatáson kívül rávetik magukat. Minden tiszteletem a rajongóké: annyira intelligens módon kezelték a helyzetet, hogy le a kalappal előttük. Nem ugrottak rá, nem simogatták halálra, nem akarták levenni róla az alsógatyát, hanem ? némi kézrátétel mellett ? csak álltak körülötte, és csodálattal vegyült meglepődöttséggel figyelték, hallgatták, ahogy énekel. ?Köszi, köszönjük!? ? ugyancsak magyarul szaladtak ki Dan száján, hozzáteszem: hibátlan magyarsággal. Elöntött a büszkeség, hogy van még olyan ? mondhatom nyugodtan ? világsztár, aki megtesz ennyit a közönségért. A fergeteges hangulatot a közös ugrálás és guggolás is erősítette, a közönség tombolt és láthatóan a zenekar tagjai is nagyon jól érezték magukat ? a Twitter- és az Instagram-bejegyzésük erről árulkodik.
?Jó éjszakát!? ? búcsúzott szintén anyanyelvünkön a magyar közönségétől a Bastille, mi pedig csak abban reménykedtünk, hogy ez a mese nem ér véget, jövőre is eljönnek hozzánk, és ismét óriási buli lesz a koncertjükből. Bár ez a vérükben van.
(Fotók: Vargacz Alexandra)
