Éljenek a Pál utcai fiúk!

Éljen a grund! Éljen a grund! Éljen, éljen, éljen a grund! ? hangzik a Pál utcai fiúk indulója, a tizenéves kisdiákoké, akiknek pár négyzetméter föld és néhány farakás a világot jelentette. Néhány nappal ezelőtt, április 18-án azonban nem csak ők éreztek így: a Vígszínház közönsége is részese volt a Pál utcai fiúk életének, már 150. alkalommal. Akkor volt ugyanis a 150. előadása a 2016. november 5-e óta töretlen sikerrel futó A Pál utcai fiúk című darabnak. Ám az a nap nem pusztán amiatt volt különleges, mert a Vígszínház színművészei Pál utcai fiúkként és Vörösingesekként 150-edszerre szórakoztatták és varázsolták el a teátrum felnőtt és ? nagy örömömre ? gyereknézőit. Hanem azért is, mert

az előadás végén bejelentették, hogy platinalemezes lett a Tom-Tom Records gondozásában megjelent A Pál utcai fiúk című lemez,

az előadás zenéje, mely elsősorban Dés László és Geszti Péter érdeme: a zeneszerzőé és a szövegíróé. Itt muszáj kicsit szakmáznom. Tudni kell, hogy egy album akkor lesz platinalemez, ha elérte a 4000 darab értékesítést ? ez egyébként a zeneletöltés és az online zenehallgatás korában nem is olyan rossz szám. Méltán lehetnek tehát büszkék az alkotók, az előbbiek mellett azért is, mert nem szokványos zenei anyagról van szó: musical CD ez, melynek dalait színművészek ? tehát nem énekesek ? adják elő.

Mivel írásom elsősorban annak apropójából született, hogy platinalemezes lett a hanganyag, természetesen foglalkozom az albummal (is). Ám színdarab zenéjéről lévén szó, az előadásról és a lemezről együttesen kell ?ítéletet hoznom?.

Az egyértelműen elmondható a lemezről, hogy egységben van az erő, ugyanis az ének tekintetében azok a legjobb dalok, amelyeket a színművészek együtt adnak elő. Ezek a számok lendületesek, fiatalosak, magukkal ragadják a hallgatóságot, nem tudjuk megtenni, hogy nem énekelünk velük. Természetesen vannak ?szólók is?: külön dalt kapott Boka János (Nemecsek Ernővel és Gerébbel felváltva), Nemecsek, a Pásztor fivérek, és Áts Feri is egyedül vezeti fel a Vörösingesek indulóját. Bár zeneileg és szövegileg hibátlanok a dalok, azt gondolom: úgy válnak igazán erőssé, ha közben látom magam előtt a szegény kis Nemecseket, akit épp megfürösztöttek a Vörösingesek és ázottan, fázva énekli az Igen, jó volt! című számot, vagy Bokát, amikor egyrészt az áruló Gerébnek igyekszik megmagyarázni Az ember eltéved című dalban, hogy óriási bűnt követett el, másrészt a lázas, majd a haldokló Nemecsekkel énekel ?duettet?.

Fülbemászó dallamok, tény, de előadás közben szólnak igazán nagyot.

Így csalnak könnyeket a nézők szemébe Boka és Nemecsek dalai vagy a legmeghatóbb szám, a Mi vagyunk a grund!, melynek zenei részét Dés László csodálatos érzékkel alkotta meg, olyannyira, hogy a dal alatt kicsit mindenki magáénak érzi a grundot, átéli a fiúk összetartozását, bajtársiasságát, az egymás iránti tiszteletüket és szeretetüket?

Sosem gondoltam volna, hogy a 150. előadáson is így lesz. Sőt: arra is csak kevés darab képes, hogy ennyi idő után is teltházas legyen. A Pál utcai fiúknak ? A padlás és A dzsungel könyve méltó utódjaként ? azonban ez (is) sikerült. Végeláthatatlan gyereksereg ? iskoláscsoportok és szülők kíséretében érkező lurkók töltötték meg az évfordulón a nézőteret, ahol a pótszékeken kívül pót-pótszékeket is el kellett helyezni, annyian szerették volna látni az előadást, amely végén állva tapsolt a közönség. Nem tudom, hogy ez a 150. előadásnak vagy a platinalemeznek szólt-e, mindenesetre csodálatos érzés volt látni a szép lassan fölém magasodó embertömeget: kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ez az az előadás, amelynél az sem zavart, hogy felnőtt férfiak alakítottak gyerekeket. Ezeknek a fiatal tehetségeknek ugyanis sikerült elhitetniük velem, hogy kisdiákokként épp most járnak elemibe és minden vágyuk, hogy gittet rágjanak, illetve harcoljanak a grundért. Talán Áts Feri, vagyis az őt alakító Józan László volt férfiasabb a kelleténél, de szerepéhez illő határozottsága, vezetői ereje és a darab végéhez közeledve a szemében felsejlő kedvessége tökéletesen feledtette velem, hány éves is valójában.

Noha nem tisztem a színészi játékot értékelni, nem mehetek el Boka, vagyis Wunderlich József alakítása mellett. Ő tűnt a leghitelesebbnek a számomra: szívét-lelkét beleadta a szerepbe ? az ő éneklése volt a legközelebb a tökéleteshez ?, fellépése, kiállása méltóvá tette arra, hogy a Pál utcaiak vezére legyen, de ami a legfontosabb: igazi túlélő. Hogy miért? Sokat gondolkoztam azon, írjak-e a darab során történt szerencsétlen esetről. Újságíróként az a feladatom, hogy mindenről hírt adjak, emberileg azonban úgy éreztem, van, amiről nem kellene. Ám mivel a Vígszínház kiadott egy közleményt, a tapintatlanabb szülők pedig már nem sokkal az előadás után posztolták a történéseket a Facebookon ? melyekből egyes oldalak cikket is írtak ?, nyugodtan leírhatom: Wunderlich József a darab első felében sérülést szenvedett, leesett az egyik farakás-díszletről körülbelül két métert zuhanva. Mindenki nagyon megijedt, nem tudtuk, mi lesz vele. Ő azonban kisvártatva kijött a díszlet mögül ? némi segítséggel ?, és folytatta az előadást, mintha mi sem történt volna.

Be kell vallanom: számomra aznap ő lett a hős, nem a kis Nemecsek?

Később volt szerencsém részt venni a zártkörű koccintáson, ahol a platinalemezt ünnepelték a színészek, Eszenyi Enikő igazgató, Dés László és Geszti Péter Grecsó Krisztiánnal, aki szintén közreműködött a szövegírásban, valamint a darab munkatársai. Ott már láttam, hogy azért van baj: a színész tényleg megsérült, ami másnap be is bizonyosodott, hiszen az április 23-ai előadás el is maradt. Ennek ismeretében újra és újra megemelem a kalapom előtte, hiszen két órát játszott végig így?

A koccintásra visszatérve ? hogy egy kis kulisszatitkot is eláruljak ?: nem csak a színpadon volt nagy az összhang ám! A színészek ? és minden munkatárs ? ugyanolyan barátsággal, szeretettel fordult egymás felé és örült a sikernek, mint ahogy a Pál utcai fiúk a darabban. Mindenki átvette platinalemezét vagy emléklapját, majd összeálltak egy nagy közös fotóra. Íme, az eredmény: