Dés László
Ilyen lesz az idei Kultkikötő
A húszéves Kultkikötő jubileumi programsorozattal, színházi produkciókkal, koncertekkel, családi programokkal várja az érdeklődőket július elejétől négy helyszínen, Balatonföldváron, Balatonszárszón, Balatonbogláron és Alsóörsön.
A Popfesztiváltól Pinokkióig kalandozhatunk a Vígmajálison
A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Udvaros Dorottya megmutatta a női lélek titokzatos színházát
Negyven éve jelent meg Udvaros Dorottya Átutazója, minden idők legelegánsabb és egyik legnagyszerűbb magyar poplemeze, és hogy még ne fogyjunk ki a legekből: a legjobb színészalbuma.
Dés és Geszti élete koncertjével ünnepli harmincéves jubileumát
A kivételes estén a közönség először hallgathat bele a szerzőpáros új színházi darabjának, a Petőfi Sándorról szóló Szerelmem, Szabadság! című musicalnek a dalaiba.
Január 9-én történt
„Ma az Apple újra feltalálja a telefont” – hangzottak el Steve Jobs elhíresült szavai tizennyolc évvel ezelőtt – 2007. január 9-én –, amikor az Apple vezérigazgatója a kaliforniai San Franciscóban megrendezett Macworld Expo színpadán bemutatta a cég által tervezett okostelefont, az iPhone-t.
Világzenével, jazzel, népzenével és táncházzal zárják az évet a Fonóban
A harmincadik évfordulóját ünneplő Fonó ezen a télen is válogatott programmal várja az érdeklődőket év végi jubileumi ünnepi sorozatában, ahol december 27-től egészen az újévig minden este több koncertet is meghallgathat a közönség, míg a Fonó Folk Szilveszteren bárki áttáncolhatja magát az újévbe.
Beindul a pofonofon a Szegedi Nemzetiben
Több mint két évtized után visszatér a közönségkedvenc musical a Szegedi Nemzeti Színházba: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál sikerdarabja, A dzsungel könyve január 24-től látható a Nagyszínházban a szerzőkhöz méltó vagány feldolgozásban, Widder Kristóf rendezésében.
Többször szembesült a halállal a szaxofon feltalálója
Kétszáztíz éve, 1814. november 6-án született Adolphe Sax belga hangszertervező, akinek első fontos újítása egy módosított kialakítású basszusklarinét volt, majd a basszusklarinét hangzását javító kísérleteinek eredményeként született meg legnagyobb találmánya, az 1846. június 28-án szabadalmaztatott szaxofon.
Tíz zenés bemutató, ami után garantáltan énekelve megyünk haza
Dalolva szép az élet, vallják unisono színházi alkotók és nézők a szélrózsa minden irányában. Klasszikus operettektől a retró életérzésre építő musicalekig az évad legígéretesebb zenés bemutatóiból a magyar műveket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kultúrák találkoznak szakrális terekben a 26. Zsidó Kulturális Fesztiválon
Több mint zene: a kultúrák találkozása címmel rendezik meg a 26. Zsidó Kulturális Fesztivált, amely hat helyszínen, 26 programmal várja a közönséget.
Dés László is játszik a Filozófusok kertjében
Vasárnaptól keddig filmzenék szólalnak meg a Danubia Szimfonikus Zenekar, a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara, a Modern Art Orchestra és Dés László előadásában a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében Szent István-nap alkalmából.
Május 9-én történt
1897-ben Stobbe Ferenc, a Sportvilág főszerkesztője, Iszer Károly újságíró és Ray Ferenc a Budapesti Torna Club (BTC) tornászaiból, atlétáiból, úszóiból és kerékpárosaiból megalakította az első magyar labdarúgóegyletet. Az első hivatalos és szabályos meccsen ők léptek pályára, egymás ellen játszva, kék-fehér és piros-fehér szerelésben a Csömöri úti Millenáris sportpályán. A végeredmény 5:0 lett a kékeknek. Az eseményről hetekig beszéltek Budapesten.
Húsz ország, kétszáz művész, kilencven koncert az idei Jazzfest Budapesten
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a nemzetközi rangú sorozatot, ezúttal április 27. és május 15. között. Az idei fesztiválprogram az európai jazzt helyezi a középpontba.
Minden taktusért meg kell harcolni
Dés László öt évtizede kiemelkedő szereplője zenei életünknek. A Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész, dalszövegíró és zeneszerző több film és musical zenéjét szerezte. Nevéhez fűződik a Valahol Európában, A Pál utcai fiúk és A dzsungel könyve zenéje is. A szaxofonművész ma hetvenéves.
Január 9-én történt
2018-ban Székelyhidi László matematikus ezen a napon nyerte el a német Nobel-díjnak is nevezett Leibniz-díjat. A fiatal tudós a differenciálegyenletek területébe tartozó kutatásaival érdemelte ki a jelentős pénzjutalommal járó elismerést.
Május 9-én történt
1995-ben mutatták be Budapesten a Valahol Európában című musicalt, amelynek zenéjét Dés László szerezte, a dalszövegeket Nemes István írta.