Díjat alapítanak a Pál utcai fiúk-musical különleges előadásának bevételéből
Tíz éve, 2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúkat. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével és Geszti Péter dalszövegeivel, Marton László rendezésében, Horváth Csaba koreográfiájával és Khell Csörsz díszletével a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikerévé vált.
Az előadást már csaknem 585 ezren látták, a Mi vagyunk a Grund! című szám pedig a színház falain túl is az összetartozás dalává vált.
December 4-én az MVM Dome-ban az eredeti szereposztás – most először nagyzenekari kísérettel – szólaltatja meg az előadás dalait egy jótékonysági koncert keretében, Dés László zenei vezetésével, Vecsei H. Miklós rendezésében. Az est bevételéből az alkotók megalapítják a Pál utcai fiúk díjat, amelyet ezentúl minden évben egy olyan fiatalokból álló, önszerveződő csapat kap meg, amely összefog egy közös ügyért – egy közös grundért – olvasható a színház közleményében.
A Pál utcai fiúk premierjét 2016. november 5-én tartották, és azóta is telt házakkal játsszák. Fesztbaum Béla 480. alkalommal formálja meg Rácz tanár urat. „Ugyanolyan örömmel és boldogsággal lépek Rácz tanár úrként színpadra, mint tíz évvel ezelőtt, a bemutató idején. Bár a karakter, a helyzetek természetesen nem változtak, de ha lehet, egyre növekvő szeretettel és empátiával figyelem a körülöttem lévő fiatal társaságot. Igyekszem még jobban megérteni őket, és őszintén szurkolok nekik. A siker titka összetett. Molnár Ferenc, aki a regény születésekor alig 30 éves fiatalember, mindent tud a városról, az országról, árulásról, megbocsátásról, hazaszeretetről. Az alkotók érdeme, hogy mindez ott van a színpadon is, és elementáris erővel hat a bemutatója óta minden estén. Ez a mi ügyünk, a mi történetünk, a mi előadásunk.”
A történet egyik legösszetettebb alakja Geréb, akinek árulása és visszafogadásának kérdése A Pál utcai fiúk egyik legfontosabb erkölcsi konfliktusa. Csapó Attila a jubileumi előadáson 460. alkalommal játssza ezt a szerepet. „Geréb Dezső mindig emlékeztet arra, hogy a siker és a meghatározó emberi kapcsolatok mulandók. Ápolni és vigyázni kell rájuk. Egyik sem jár alanyi jogon. Ajándékba kaptuk őket, és ezt az ajándékot bármikor vissza is vehetik tőlünk. Geréb végigkísérte az elmúlt 10 évemet. Egészen más már a világ körülöttünk, mint 2016-ban. A bemutatón még remekül megfogott szerepeink voltak, és a szerepeknek mondatai. Mára nagyobb súlya lett a színpadon kimondani a háború szót. Fájdalmasabb az árulás és a megmásíthatatlan veszteségek gondolata is. Az ember eltéved című dalnál a mai napig megrendít a csalódottság és harag az aktuális Boka szemében. Mélyen emberi. Lehetőségünk van hibázni, lehetőségünk van bocsánatot kérni. Egy valami nem a miénk: a bocsánat. Az a másik ember döntése, hogy megadja-e nekünk. Nem jár a megbocsátás alanyi jogon.”
„Nagyon sokat kaptam ettől az előadástól, a szakmai felnőtté válásom története is. Végigkísérte ezt az időszakot, rengeteget tanultam általa önmagamról, az emberekről, a közönségről és magáról a színházról is. A legalapvetőbb dolgoktól a bonyolult kérdésekig. A Pál utcai tanított meg például borotválkozni: az első években még annyira fiatal voltam, hogy a többnapos szakáll sem volt zavaró, ma már minden előadás előtt borotválkoznom kell. De ugyanakkor a színészi jelenlét kérdésében is rengeteget tanított nekem ez az őrületesen sokszor játszott előadás: az első években játszottam, ahol értem, ma már tudom sokkal elegánsabban beosztani az energiákat” – meséli Zoltán Áron, aki már 447. alkalommal alakítja Barabást.
Szántó Balázs a jubileumon 433. alkalommal lép színpadra Weisz szerepében: „Én 2016-ban A Pál utcai fiúk révén kerültem a Vígszínházba szakmai gyakorlatra, és azóta is játszom benne. Együtt nőttem fel ezzel a szereppel, szinte végigkövethető vele a szakmai és a személyes életem is. A mi generációnkat, ezt a csapatot ez az előadás tette fel a színpadra, és rengeteg későbbi szakmai lehetőségnek, barátságnak is ez teremtette meg az alapját. Különösen jó látni, hogy az évek során az alaposztályhoz csatlakozó fiatalok ösztönösen megértették, mi ennek az előadásnak az esszenciája, mi az, amit hordoznia kell, mit kell továbbvinniük belőle.”
Címlapfotó: Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljének próbája a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2026. szeptember 24-én. Fotó: MTI/Balázs Attila