Lábas Viki és Járai Márk közösen énekelnek az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük főcímzenéjéhez készült dalban. Felcser Máté és Járai Márk közös szerzeménye, az Együtt én meg te az újrakezdésről szól.

Az Együtt kezdtük augusztus 4-től látható a hazai mozikban az InterCom forgalmazásában. A fiatal felnőttekről szóló film főcímdalának megírására Felcser Mátét, a Punnany Massif frontemberét kérték fel.

Máté így mesélt erről: „Láttam, hogy jó a csapat, és miután elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam, hogy ez valami kortárs, érdekes dolog, így kapva kaptam a lehetőségen.”

„A dal érzelmeket tolmácsol. Egy filmzenének tükröznie kell a film mondanivalóját. Próbáltam hasonló szálakat keresni az életemben, amikor én is átéltem azt az érzést, hogy számomra fontos embereket elsodort mellőlem az élet, és aztán újra találkoztunk” – nyilatkozta Szepesi Mátyás, a főcímdal szövegírója.

„Márkkal összeszokott páros vagyunk, hiszen volt már egy közös számunk, amit szintén Szepesi Mátyás írt. Nagyon jó újra együtt énekelni” – mesélte Lábas Viki, a Margaret Island énekese.

„Felcser Máté úgy gondolta, hogy az én hangom passzol a dal hangulatához. Nagyon szeretem a magyar filmeket. Eddig még nem énekeltem filmzenében, és ezért nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felkértek a főcímdal eléneklésére” – mondta Járai Márk, a Halott Pénz énekese.

A dalhoz Juhász Péter rendezésében, izgalmas időutazásként analóg technikával, 35 mm-es filmre forgatva készült a klip. A dal szövege az emlékeket idéző képekkel ellentétben a jövőbe mutat: a hazatérésről, az újrakezdésről és az álmok megvalósításáról szól. „Igyekeztünk olyan koncepcióban gondolkodni, amivel izgalmasan tudjuk megmutatni a filmben szereplő karaktereket, helyszíneket, ugyanakkor nem használunk fel jeleneteket a filmből. A forgatás során rengeteg fotót készített Chripkó Lili, ezt a digitális képanyagot analogizáltuk később” – mesélte Juhász Péter.

„A film szereplői nagyjából a kortársaim, fiatalok, akik régen nagyon jó barátok voltak, és most együtt buliznak egy nagyot. Egy elsöprő balatoni hétvége története a film, és nagyon örülök, hogy a zene is visszatükrözi a jó hangulatot. Mire a buli véget ér, a főszereplőink között rengeteg minden történik, a néző pedig remélhetőleg sokat nevet majd, megszereti őket. Én mindegyikükben felfedeztem magam, és az Együtt én meg te teljesen visszaadja ezt az életérzést” – vallotta a rendező. Kerékgyártó Yvonne második játékfilmrendezése az Y generáció, a húszas évek végén járó fiatalok problémáiról, útkereséséről, csalódásairól, döntéseiről és még sok másról mesél, sok humorral, megértéssel, jó zenékkel és balatoni hangulattal.

Nyitókép forrása: NAP média