Immár 30 éve Kecskemét ad otthont a magyarországi bábszínházi szakma országos rendezvényének, amely a mai nappal vette kezdetét.

Hat nap, 38 előadás és több mint 400 résztvevő fémjelzi az idei kettős jubileumi eseményt.

Az első találkozóra 1992-ben került sor azzal a céllal, hogy a bábszínházi alkotók, megnézve egymás előadásait, megvitassák a látottakat, illetve más aktuális kérdésekről is véleményt cseréljenek. Akkor 7 társulat 10 előadása alkotta a háromnapos rendezvényt. Most, harminc évvel később, már 5 nap sem elegendő.

A program
fontos eleme a mindennapos szakmai fórum, amely a látott előadások megvitatását
biztosítja.

Négy évet vártak, hogy újra együtt lehessenek a szakmabeliek, kollégák, barátok. A rendezvény eredeti időpontja ugyanis 2000 novemberére volt kitűzve, majd 2021 júniusára. – Csodaként éljük meg, hogy többszöri nekifutást követően most valóban kezdetét veszi az esemény – köszöntötte a megnyitón a hazai és határon túli magyar bábszínházak képviselőit Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója.

Az idei találkozó a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező szakos hallgatóinak munkáit is bemutatja egy gazdag kiállítás során. A rendezvény zárónapján szakmai fórumokra kerül majd sor.

A szervezők a Budapest Bábszínház Anima című produkcióját választották nyitó előadásnak. A Színművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatóinak etűdökből álló előadása a báb és mozgatója viszonyának mélységeit vizsgálja sok humorral és lírai pillanatokkal.

A szervezők a szakmai program több előadását is elérhetővé tették. Ezenfelül, a korábbi hagyományt folytatva, június 11-én és 12-én reggeltől estig előadások és szabadtéri játékok várják a családokat a város főterén.

A részletes programról a Ciróka Bábszínház honlapján és közösségimédia-felületein lehet tájékozódni.

A képen jelenet az Anima című előadásból. Fotó: Éder Vera